Eszkalálódik a közel-keleti helyzet.

Az Egyesült Államok és Izrael szombaton megtámadta Iránt. Erre reagálva a Wizz Air délelőtt 10 óra bejelentette, hogy felfüggeszti az izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatokat legalább március 7-éig, délben pedig újabb közleményt adtak ki, hogy

„a közel-keleti biztonsági helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air a szaúd-arábiai járatait is azonnali hatállyal felfüggesztette, amelyek legkorábban március 3-án indulatnak újra”.

Mint írják, a légitársaság külső szakértők bevonásával folyamatosan elemzi a biztonsági helyzetet, állandó kapcsolatban áll a helyi és nemzetközi légiközlekedési, biztonsági és kormányzati szervezetekkel, az üzemeléssel kapcsolatos döntéseket folyamatosan felülvizsgálja és menetrendjét az aktuális helyzethez alakítja.

A légitársaság köszöni érintett utasai megértését, őket a haza- és kijutási lehetőségekről az ügyfélszolgálat közvetlenül értesíti.

Bár a Külügyminisztérium oldalán szombat 13 óra után még egyetlen sor sem jelent meg a támadással és az érintett magyarok teendőivel kapcsolatban, Szijjártó Péter miniszter a Facebookon azt írta, hogy

„az esetleges válaszcsapások és további katonai műveletek előrejelezhetetlensége miatt kérünk mindenkit, hogy a térségbe tervezett utazását halassza el”.

Kéri továbbá, hogy minden Izraelben és Iránban tartózkodó magyar állampolgár haladéktalanul regisztráljon konzuli védelemre.

  • Az Izraelben tartózkodók ezt a vészhelyzeti számot hívhatják: +972585003928
  • Az Iránban tartózkodók pedig a Külügyminisztérium központi call centerén tudnak segítséget kérni: 003680368036

(Forrás: Wizz Air, Szijjártó Péter Facebook-oldala)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés