Laknád?!

A Tolna megyei Lengyel-Annafürdőn fekszik az Annafürdő Vendégház, ami elnyerte az Év turistaháza címet 2020-ban. Petényi Mirkó, az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója az átadáson elmondta, a díjért egy szakmai zsűri által több tucat turistaház közül kiválasztott tíz szálláshely versengett. Az annafürdői ház a környező természet szépsége miatt is kaphatta a legtöbb szavazatot.

A zöld technológiával működő épület napelemmel, napkollektorral, szélerőgéppel, nádgyökérzónás szennyvíztisztítóval és komposzt wc-vel van felszerelve.

A cégvezető tájékoztatása szerint a mintegy 200 hektáros annafürdői parkerdőt és vendégházat 2010-től fejlesztették, kilátót, pavilonokat, játszóteret, turistautakat alakítottak ki. A zrt. évente 40-50 millió forintot fordít a turisztikai létesítmények, turistautak építésére, fenntartására. A 15 férőhelyes annafürdői turistaházban és a mellette lévő, 43 fős erdei iskolában évente 4000 vendégéjszakát töltenek el, a parkerdőt évente mintegy húszezren látogatják.

A fejlesztési központ 2020-ban első alkalommal írta ki az év turistaháza pályázatot, amelynek díjátadóját a koronavírus-járvány miatt halasztották el. A tíz turistaház között volt a Vízfő Turistaház, a Kistolmácsi Erdei Lak, a Som-hegyi Turistaház, a Kőhegyi Czibulka János Menedékház, a Kútbereki Turistaház Matracszállás és Nomád Táborhely, az Ágasvári Turistaház, a Rudolf-tanya, az Annafürdői Vendégház, a Hubertlaki Kulcsosház, a Károly-lak Turistaház.

Mutatjuk, hogy nemcsak kívülről, hanem belülről is nagyon hangulatos a győztes annafürdői turistaház:

MTI; fotók: Annafürdő Vendégház és Erdei Iskola Facebook-oldal

Ez is érdekelhet:

Ezt a poklot látta a kamerás drón, amikor belerepült a dühöngő vulkánba Izlandon

Nehéz ennél közelebb merészkedni egy fortyogó tűzhányóhoz – a drón nem is úszta meg, de a felvételek megmaradtak szerencsére.

Megakasztottak egy kisebb harcsát a Hortobágyon

A hal hosszúsága > az NBA valaha volt legmagasabb játékosának magassága.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés