Csak egy gyors kiruccanás volt az egész, egy gyerekmentes, házassági évfordulós hétvége. Konkrét célok, tervek nélkül választottuk Veszprémet. Nincs túl messze tőlünk, eddig csak az állatkert miatt jártunk arra egyszer-kétszer, meg persze sokszor érintettük az elkerülő körgyűrűn, mivel mi erre szoktunk menni a 8-ason a Balaton felé. És még a Booking is itt dobta fel a legígéretesebb szállodát a kiszemelt szűk hétvégére.

Aztán úgy jöttem haza, hogy totál Veszprém-fan vagyok. Szó se róla, ez a város is Magyarország része, olyan panelrengetegje és vasútállomása van, hogy a fal adja a másikat és nagyon gyakran kidugja rút fejét a hétköznapi rögvalóság, ha erre-arra bóklászunk, még a várnegyed fantasztikus kis utcáin is,  de pláne a prózaibb külső részeken. Mégis, valahogy annyira egyben van és olyan hangulatos az egész, hogy én eddig ilyet itthon talán még nem is láttam, soha, sehol.

Meg valahogy minden összejött. A kocsit Zircen hagytuk és a megszűnés határán működő, de csodálatos, alagutas-viaduktos Bakonyvasúttal jöttünk, ami elég jól megadta az alaphangulatot. Majd véletlenül pont elcsíptünk egy városnéző kisvonatot, amit általában gyűlölök, de itt nagyon tetszett az útvonala is és a bájosan rosszul hangsúlyozó lányhangon beszélő felvételről lenyomott idegenvezetés is. És kiderült, hogy pont a szállodánknál lehet kiszállni félúton, hogy majd egy későbbi vonattal menjünk vissza a Várba. Ezután elkaptuk a nyár egyik utolsó fesztiválját (egy kellemes jazzes-boros bulit), tök jó volt a wellness a hotelben és teljesen ad-hoc valószínűleg a város leghangulatosabb bisztrójába estünk be vacsorázni.

És most mutatom azt a kilenc fotót, amit teljesen random fellelt műtárgyaknál lőttem, ahogy jöttünk-mentünk ide-oda Veszprémben, céltalanul, csak úgy - amit nyomatékosan javaslok mindenkinek, ha van egy szabad hétvégéje! És csak azért kilenc képem van, mert egy csomó egyéb alkalommal lusta voltam elővenni a telefont. Lehetne kilencvenkilenc is,. Hihetetlenül sok vicces vagy érdekes kis furcsaságot tartogat ez a város azoknak, akik nyitott szemmel járnak benne!

A szerző a medveállatka életnagyságúnál valamivel nagyobb méretű veszprémi szobrával

Szent Imre herceg, ahogy egy patkánynál nem sokkal nagyobb oroszlánszerű jószágon áll

Bujtor István freskója a csodálatos hangulatú Papírkutya kultúrbisztróban, ahol valami elképesztően finom karamellizált citromos vagy milyen vöröslencse-krémlevest meg datolyás salátát ettünk, Araratot ittunk gőzölt pohárból és játszottunk a kirakott kis társasjátékokkal, amíg készült a kaja

Még a legszocibb részeket is feldobja valami jópofa hülyeség itt-ott, mint például ez a kürtőskalácsnyárs-szobor

Az egykori tűzoltó-HQ. A homlokzaton felirat: Városi polgárok pénzén épüle föl ez a ház / Itt tűzi pusztítás védelem eszköze áll

Mihail Kolodko tündéri kis utcazenésze ül túlméretezett bőröndjén, csigakürttel a kezében

De tényleg, valahogy még a szociból maradt részek se nyomasztóak itt. Annyira.

Ki ne szeretne egy ilyen hangulatos belvárosi kapun át beállni olajcserére? (Ez TÉNYLEG egy működő kis szerviz kapuja)

Talán ez a kedvencem az összes veszprémi köztéri műtárgy közül: Fausto Veranzio, egykori sibeniki püspök, mellesleg az ejtőernyő feltalálójának kissé horrorisztikus domborműve. Az ember látja ezeket, nem érti, utánanéz, tanul, okosodik és közben remekül szórakozik - Veszprém tele van ilyen kis edukatív kultúraknával

És van ott még, ahonnan ezek jöttek. Van még két Kolodko-szoborka. Van ki tudja, mi célból kecskét üldöző pajzán bronzfiú. Van egy nyomasztó minierőd, amit Sziklának hívnak és innen, egy föld alatti bunkerből riasztja a katonai légtérfigyelés a Gripeneket, ha valami gyanúsat észlelnek.

És vannak jó helyek, vannak érdekes épületek, van patakparti sétaút, van állatkert elefánttal - van itt minden, ami kell. Két év múlva pár hónapra ez a város lesz Európa kulturális központja és mi teljes joggal lehetünk majd nagyon büszkék rá. Veszprém most a kedvenc városom az országban - a fene gondolta volna, hogy ilyen jó kis hely ez!