Szaladjon hamar, aki meg akarja nézni, mert már durván olvadozik!
- Hát az meg mi a fene volt? - kérdeztem saját magamtól hangosan a kocsiban, Zsámbék után egy kicsivel, még jóval Páty előtt (a 1102-es számú úton, egész pontosan szerintem itt, ahogy megállapítottam, amikor a Google Mapsen később utánanéztem). Tükör, fék, gyors ipszilon-kanyar, vissza: tényleg van ott valami fura izé. Mintha a Mikulás szakálla olvadozna egy rusnya beton-vas kompozíción.
Megálltam az út szélén, a dologgal majdnem szemben egy földút becsatlakozásában, kikaptam a mobilt a műszerfal alól és elindultam a legújabb Útikalandra. A szürreális képződményhez egy lezárt sorompó mellett kellett átsettenkednem, ahol ez a fenyegető tábla próbálta elrettenteni a kíváncsi vándorokat:
Szerencsére nem vagyok se róka, se borz, se aranysakál, kutya pedig nem volt nálam, így félelem nélkül, de azért óvatosan lépkedtem tovább a valami felé.
Nem mernék rá megesküdni, hogy ez tényleg egy öntözőkút, mindenesetre valahogy valami víz szivárog benne felfelé, ami a rozsdás cső lyukas falán kibukva a több napos erősen fagyos időben ezt a csodás időszakos cseppkövet létrehozta.
A bennem élő kisfiú erősen böködte az agyamat, hogy gyerünk, törjünk már le egy jégcsapot és verjük le vele a többit, biztos jó móka lesz. De aztán mégsem vitt rá a lélek a vandálkodásra. Ez az egész cucc, a magára hagyott, ronda betonkockába ágyazva korhadozó vascsövön kinőtt fantasztikus jégvirág valahogy annyira lenyűgözően különleges, hogy hiába olvad el hamarosan úgyis, hiába nemigen veszi észre senki más, egyszerűen nem volt szívem elrontani. Ha arra jártok, nézzétek meg, még talán egy-két napig ott lesz ez a csöpögő csoda, amíg el nem olvasztja végleg a melegedő idő.