Nyolc napig keresztül-kasul bejártuk Anatóliát, és nem kicsit szerettünk bele az országba. Mondjuk azokat a helyeket, amelyeket kötelező megnézni, végiggyalogolni, megenni és áthajózni!

Tigris és Eufrátesz

Semmivel sem összehasonlítható élmény ezen a két folyón hajózni Törökországban. A varázslatban biztosan komoly szerepet játszik, hogy az ősi Mezopotámia területén vagyunk, és már a szó maga is végigbizsergeti az ember hátát.

De a látvány önmagában is elképesztő: ez a két folyó, mely között a civilizáció bölcsője ringott, valami parádésan szép:

az Eufráteszen a drámai sziklák és a lágy, fás partok váltják egymást a szikrázó kék víz partján, a Tigris pedig abszolút homokszín hegyek és szintén drámai sziklák közt kanyarog csillogva.

Óriási pluszpont, hogy még egyáltalán nem fedezte fel magának a gagyiárusos tömegturizmus, úgyhogy száz százalékban zavartalan és autentikus élmény.

Göbekli Tepe

Ha Mezopotámiánál is régebbre akarunk menni, semmi akadálya: irány Göbekli Tepe! A lelőhelyen végzett feltárások során a romok kiásásakor az emberiség eddig ismert legkorábbi körtemplomait tárták föl:

a régészek szénizotópos mérései alapján az építmény mintegy 12 ezer éves, azaz sok ezer évvel előzött meg mindent a piramisoktól Mezopotámián át a Stonehenge-ig.

Eddig még szinte semmit nem tudnak róla, kilencven százaléka feltáratlan, úgyhogy abszolút benne van a kutatás-régészet-ásatás civilként is érezhető izgalma.

A világ legjobb baklavája

Törökországban felejts el mindent, amit eddig hittél a török konyháról, és ez a legjobb dolog! A törökök elképesztően ízesen főznek, szívvel és szeretettel készül minden fogás, az asztalokat garantáltan roskadásig rakják, és még tovább. Bárhol lehet az országban jókat enni, de egy város mégis kiemelkedik: Gaziantep. Isztambulból közvetlen járat köti össze a várost, ami elsőrangú pisztáciájáról és hihetetlenül finom baklavájáról ismert.

A török baklavának köze nincs az itthon kaphatóhoz: egyáltalán nem cukorszirupos, hanem intenzíven pisztáciás, a tésztája pedig egy vajas croissant-hoz hasonló.

Kihagyhatatlan, és pont.

Mardin, a bézs színű város

Anatóliában mindenképp nézzük meg Mardint: ez egy gyönyörű, bézs színű házakkal a hegyoldalon álló város, ami távolról is meseszép, de belülről is az.

Régi épületekkel kanyargós utcák, félelmetesen szép kilátás, helyi borok, menő kávézók és borbárok, ami Törökországban elég ritka (mármint hogy alkoholt lehet kapni egy helyen). Ha tudunk, szálljunk meg itt egy estére, mivel a naplemente után egészen mágikussá változik az egész hangulat.

Tündérkémények

Végül természetesen ne hagyjuk ki Kappadókia leghíresebb látványosságát, a tündérkéményeket, amelyek fölé felrepülhetünk hőlégballonnal is (mondjuk elég borsos az ára, 275 euró körül van egy jegy), de megnézhetjük csak oldalról is. Szürreális, nem e világi látványok ezek az égbe meredő, egészen egy álló khmkhmkhm-re emlékeztető tufaoszlopok, melyekbe egyébként már az ötödik századtól barlanglakásokat és templomokat vájtak a helyiek.

Úgyhogy ha Törökország eddig is a bakancslistádon volt, vedd hozzá ezt az ötöt, mert hidd el, örökké emlékezni fogsz ezekre!

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Négy ok, amiért nagyot néztünk, mennyire király hely 2022-ben Sopron

Sopron sokkal többet tud a hűségességnél és a kissé történelemkönyv-szagú asszociációknál. Bejártuk ezt a gyönyörű várost és elmondjuk, miért kötelező legalább egy kis időt ott tölteni.

És ezt olvastad már?
Tíz teljesen érthetetlen karácsonyi tradíció, amikhez képest a magyar karácsony tök unalmas