Ez rekordnak számít. Miközben a légi forgalom nőtt, a késések száma csökkent.

A HungaroControl legfrissebb jelentése szerint 2025 első három negyedévében több mint 7 százalékkal nőtt a légiforgalom Magyarország légterében a tavalyi év azonos időszakához képest. A számottevő forgalombővülés ellenére 80 százalékkal kevesebb késést regisztráltak, mint 2024-ben. Ennek köszönhetően a magyar léginavigációs szolgálat Európa egyik legpontosabban teljesítő szolgáltatójává lépett elő – állítja a HungaroControl saját magáról az MTI-nek küldött közleményében.

Szeptember 30-ig 950 926 járművet navigáltak a társaság légiforgalmi irányítói a hazai légtérben, 7,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A legkiemelkedőbb hónap augusztus volt 137 374 repülőgéppel. Az előrejelzések szerint az éves várható forgalom volumene elérheti az 1,2-1,3 millió légi járművet. A forgalom 85 százalékát az átrepülő járatok adták, július második felétől szeptember közepéig naponta 4000 fölötti gépmozgást kezeltek a távolkörzeti (ACC) irányítók. A csúcsnap július 26-a volt, amikor – abszolút rekordnak számító – 4356 repülőgép érintette a hazai légteret.

Alig több mint fél perc késés járatonként

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma is kétszámjegyű növekedést mutatott, itt is megdőlt egy 19 éves csúcs: augusztus 3-án a közelkörzeti irányítók és a toronyban dolgozó szakemberek 476 érkező és induló járat közlekedését segítették.

A legfontosabb eredmény a járatkésések drasztikus csökkenése: tavaly az összes kezelt járatra vetített átlagos késés több mint 3 perc volt, idén ez 0,6 percre mérséklődött. A rekordforgalmú augusztusban a tavalyihoz képest tizedannyi késés történt. A késések túlnyomó többségét – több mint 60 százalékát – az időjárási viszontagságok magyarázták, a nyári zivatarok miatt olykor légtérkorlátozásokat kellett bevezetni.

A jó eredmény oka lehet az is, hogy a HungaroControl csaknem 10 százalékkal növelte az irányítói létszámot, így a megnövekedett kapacitásnak köszönhetően a tavalyi hat helyett akár kilenc szektor is párhuzamosan tudott üzemeltetni, ami nagyobb mennyiségű járatszám kezelését tette lehetővé.

(Forrás: Hungarocontrol/MTI. Illusztráció: Budapest Airport)

Ez is érdekelhet:

Egymillió repülőgépet figyelnek a Hungarocontrol radarjai

Minden, amit a magyarországi légi irányításról tudni akarsz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
2% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
22% 4-7 éve
17% 8-10 éve
41% +10 éve