2020 hazavágta ezt az ipart is, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnád.

A 2020-as koronavírus-járvány rengeteg üzletet tett tönkre, a tavalyi évben sorra szűntek meg a vendéglátóhelyek, de lényegében az egész szolgáltatószektor beleállt a földbe.

A lezárások egyik érdekes hozománya volt, hogy az emberek elkezdtek olyan dolgokat vásárolni, amiket előtte nem nagyon vagy csak ritkán vettek.

Az egyik ilyen hirtelen felkapott dolog a bicikli lett. A kerékpárok iránti kereslet ugyanis majdnem 40 százalékkal nőtt a 2019-es adatokhoz képest. Az otthon ragadó emberek nagy valószínűséggel kikapcsolódásra vágytak, ezért sokan elkezdték felújítani a kerékpárjaikat, vagy akinek nem volt biciklije, az 2020-ban beszerzett egyet.

Bár a vírus a termelést is befolyásolta, de a hiányt a megnövekedett kereslet okozta.

Robert Margevicius, a Specialized kerékpárokat forgalmazó márkabolt helyettes vezérigazgatója a 2021-es online Taipei Kerékpár Show-n elmondta, hogy a hirtelen megnövekedett igényeket nem tudták maradéktalanul kiszolgálni, ezért fordulhat elő ebben az évben, hogy ha alkatrészt vagy olyan modellt rendelünk, ami nincs raktáron, akkor a szokottnál jóval többet kell majd várni.

Adventure Journal; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Közel félmillió eurót termelt a Trevi-kút egy hónap alatt

Az üzemanyaghiány miatt nem repülnek az Air France-gépek Havannába

Március 15-ig nem indítja újra a Wizz Air a közel-keleti járatait

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
20% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés