Az indiai járaton 15-en megsérültek, de senki nincs már életveszélyben.

Legalább 15 ember megsérült vasárnap Indiában, mikor a SpiceJet légitársaság járata turbulenciába került. A Mumbaiból Durgapurba tartó Boeing B737-es fedélzetén pánik tört ki, sok tároló felszakadt, csomagok estek az utasokra, az éppen használt tárgyak (poharak, üvegek, telefonok) hullottak mindenfelé, még a világítótestek közül is leszakadt néhány.

A repülőt a jól ismert Nor'wester vihar kapta el, amely jellemzően nyaranta tombol India keleti partjainál.

Ugyanakkor a gép átjutott a turbulencián, a 15 sérültet a durgapuri kórházba szállították, ahol mindannyiukat ellátták. Vagyis a 188 utas közül már senki nincs életveszélyben. Az egyik utas azt mondta,

leszállás közben három óriási rándulást éreztek, mintha egy autó ütközött volna. „Bekapcsoltuk a biztonsági öveket, de azok az ütések erejétől elszakadtak – idézte az India Today az egyiküket. – Az ütések ereje az üléseinkbe dobott minket.”

„Rémálom; szerencsések vagyunk, hogy túléltük” – mondták még a földet érés után az utasok.

Az ügyben vizsgálatot indítottak a hivatalos szervek, a vizsgálat idejére a pilótákat, a személyzetet és a karbantartó csapat tagjait eltiltották a tevékenységüktől.

(Forrás: Independent, borítókép: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Repülőgéppel karambolozott egy önvezető Tesla

A Model Y tulajdonosa a Summon funkcióval magához hívta az autóját. A Tesla annyira igyekezett a gazdihoz, hogy nekiment egy repülőnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés