Andrés Rubio közel két évtizede foglalkozik Spanyolország lenyűgöző katedrálisaival, bámulatos mór építészetével, bájos macskaköves utcáival, mint az El País című lap utazás rovatának szerkesztője. Ám a munkája során egyre jobban zavarja, ami a háttérben található: tornyosuló megahotelek, félig elkészült épületek csontvázmaradványai vagy hatalmas, monoton lakótömbök.

Hiába keresik fel turisták milliói az országot évente, és hiába dúskál világörökségi helyszínekben, Rubio számára elkerülhetetlen volt a következtetés: „Spanyolország csúnya. Nagyon nehéz kimondani, de ez van.”

De ha már sikerült kimondani, akkor kimondta rendesen: España Fea (Csúnya Spanyolország) lett a nemrég megjelent, kissé provokatív könyvének címe, odabent pedig „példátlan kulturális katasztrófát” emleget.

Szakértőnek sem kell lennünk, hogy tisztában legyünk a spanyol tengerpart túlépítettségével, az egykori halászfalvakból kinőtt, világvárosokat idéző hotelóriásokkal, és Rubio túl is lép ezen a megközelítésen. Bemutatja az ország rendkívül változatos fejlesztéseit, és pozitív példákat is mutat, mondjuk Barcelonáét, ahol jellemzően figyelembe veszik a hagyományokat és közjót a fejlesztéseknél.

Szintén modell Santiago de Compostela is, melynek egykori polgármestere az átgondolatlan projekteket egy egyszerű tőmondattal utasította el: „ez méltatlan Santiagóhoz”.

Más pozitív példákat is sorol, megállapítva, hogy „Spanyolország egészében véve nagyon kaotikus”. Érdekes Benidorm esete: a Costa Blancán lévő várost ugyan nem tekinti mintának, de elismeri, hogy jó egyensúlyt teremt a nagy népsűrűség és a természeti környezet tiszteletben tartása között.

„Nincs sok példa kiemelkedő építészetre, bár van néhány igazán szép felhőkarcoló” – mondja, gyorsan megjegyezve, hogy a nemrég áradott benidormi Intempo torony viszont „förtelmes”. És tényleg:

Ám a pozitív példákat inkább ritkaságnak tartja, mert az országban lévő építkezések zömét hosszú ideje a spekuláció és a fejlesztők irányítják, nem pedig művészek és értelmiségiek. A politikusokról meg szerinte csak ártottak az egésznek, mivel megakadályoztak minden nemzeti szintű párbeszédet a városok és falvak fejlesztéséről.

Franciaországot tartja az egyedüli jó példának, következésképpen Spanyolország nincs egyedül a kaotikus fejlesztésekkel a mediterrán térségben. Rubio amondó, hogy„a város gondolkodóinak kell adnunk a hatalmat. Meg kell fizetni a legjobb építészeket, várostervezőket, tájépítészeket és geográfusokat, hogy multidiszciplináris csapatban dolgozva találják meg a megfelelő megoldásokat.”

De mit lehet kezdeni a már elrontott tájképekkel? Rubio elismeri, hogy nem egyszerű a helyzet, megoldási lehetőségként egyfajta „városi akupunktúrát” javasol, azaz kis, célzott akciókat, amelyek egy-egy „sebzett” terület gyógyítására irányultak.

A provokatív (című) könyv komoly visszhangot kapott a spanyol sajtóban, Rubio – talán meglepetésre – pozitív reakciókkal találkozott eddig: „Az emberek ezt Spanyolország nagyon fontos ügyének tekintik. Ha elpusztítunk egy tájat, végül az emlékezetünk egy részét is elpusztítjuk."

(Forrás: Guardian, El País – Fotó: GettyImages)

Ez is érdekelhet: