Márpedig az esztergomi Strázsa-hegy megújult, a tanösvénye révén, és az egykori katonai gyakorlótéren lévő szennyeződések kármentesítésével.

Az elmúlt évtizedben rengeteg természetvédelmi beruházás valósult meg Magyarországon az ország területének mintegy harmadát kitevő védett természeti terület értékeinek megőrzése érdekében. Ebben az időszakban tíz nemzeti park 85 milliárd forintért végzett természetvédelmi fejlesztéseket, összesen 336 beruházás valósult meg, és 300 ezer hektáron javult a környezet állapota.

Az utóbbira jó példa a Strázsa-hegy is: mivel már a Monarchia idején katonai gyakorlatokra használták, majd előbb a magyar honvédség, azután a szovjet katonák gyakorlótere volt, szennyezet területnek számított, amit helyre kellett állítani.

Kármentesítették a régi üzemanyagtároló területén található szénhidrogénnel szennyezett talajt, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Strázsa-hegyi bemutató központja mellett található, régen harckocsi úsztató, ma vizes élőhely bemutatására szolgáló tavak szennyezett iszapját.

A felújított tanösvény mellett további 33 ökoturisztikai létesítmény van, amiért megéri felkeresni a nemzeti parkot, másfelől a Kis-Strázsa-hegyen vezető tanösvény önmagában is népszerű kirándulóhely.

(Forrás: AM sajtóiroda, fotó: Vermes Tibor, facebook.com/agrarminiszterium)

Ez is érdekelhet:

Sorban állni a közértben is lehet, avagy 5+1 kirándulóhely, ahol nyugtod lehet

Budapest közelében és távoli vidékeken egyaránt találunk helyeket, hol nyugodtan tudunk kirándulni, és még egyéb programot is szervezhetünk magunknak. Ilyenekből ajánlunk most egy adagot.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés