Néha érdemes felnézni, hogy merre visz minket a telefonunk.

Egy skót hegymászócsoport komoly kritikákat fogalmazott meg a Google Térképpel kapcsolatban, szerintük ugyanis vannak olyan hegyi szakaszok, ahol az alkalmazás életveszélyes utakra vezetné az embereket.

Állításuk szerint volt olyan ajánlás, ami egy sziklás területen és egy szakadékon vitte volna át őket.

John Muir Trust, a skót hegymászók jótékonysági szervezetének képviselője azt mondta, hogy Skócia legmagasabb hegyén, a Ben Nevisen olyan útvonalakat jelöl ki a Google, amik még a tapasztalt hegymászók számára is veszélyesek, sőt halálosak lehetnek.

Trust elmondta, hogy sokszor találkoznak magabiztosan rossz irányba menetelő kirándulókkal, akik szinte vakon bíznak a telefonjukban.

A hegymászó többször megpróbálta felvenni a kapcsolatot a Google Térkép fejlesztőivel, de eddig nem reagáltak a megkeresésére. Miután megjelent több cikk is a veszélyes Ben Nevis-útvonalakról, a Google végre kiadott egy közleményt, amelyben leírják, hogy az útvonalak tervezésekor a biztonság a legfőbb szempont, ezért megígérték, hogy a jövőben kivizsgálják a Ben Nevis hegyet érintő, egyre gyakrabban felmerülő problémákat.

Futurism; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Visszatért az élők közé az emberiség legnépszerűbb és legismertebb űreszköze

Sikerült megjavítani a több mint 30 éve szolgálatot teljesítő űrteleszkópot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
19% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés