Szingapúr nemcsak a kultúrák olvasztótégelye, hanem a világ legkevésbé korrupt országa is. Ezt látni kell!

Szingapúr egy független törpeállam Ázsia délkeleti részén. Az ország főszigetét északról a Johori-szoros választja el Malajziától, a sziget déli részén a Malaka-szoros húzódik, amelyben közel hatvan kis sziget áll szingapúri fennhatóság alatt.

A szigetet egyébként kínai források már a 3. században említik, akkortájt Tomaszeknek nevezték, sokáig csak halászok és kalózok jártak a kis kikötőben. A maláj hagyományok szerint Singapurát Srivijaya egyik hercege alapította.

Később Szingapúr a környék brit gyarmati központja volt, a stratégiai jelentőségű kikötője miatt pedig a világ egyik legfejlettebb államává vált. Nemzetközi felmérések szerint pedig az egyik legkevésbé korrupt is a világon.

Ennél persze látványosabb maga a város képe, ahol megtaláljuk a felhőkarcolókat, a buja természetet és az ázsiai kultúrák találkozását. Meg persze a jómódot és a tisztaságot.

Szingapúrban közel hatmillióan élnek, és mivel városállamról beszélünk, ezért természetesen a főváros itt nem értelmezhető. A kép jobbszélén látható a Singapore Flyer, amely 165 méteres magasságával 2008-tól 2014-ig a világ legmagasabb óriáskereke volt.
A városállam folyója a Singapore-folyó, amely a felhőkarcolók mellett hömpölyög.
A Clarke Quay a brit gyarmati idők egykori folyami kikötője a Singapore-folyón. A felhőkarcolók árnyékába szorult, gyarmati időket idéző házikók kiülős éttermekké, esti szórakozóhelyekké alakultak át.
Ezt már biztosan sokszor láttad, ez a híres Gardens by the Bay. Ez a kert az ökoturizmus célpontja, két hatalmas üvegházzal és tizennyolc mesterséges, napenergiát gyűjtő fával. Ezek a "szuperfák” 25–50 méter magasak.
A park 101 hektáros, és egy tengertől visszahódított területen építették fel. Három részből épül fel: Bay South Garden, Bay East Garden és Bay Central Garden. A parkot a fenntartható fejlődés jegyében alakították ki.
Egy kis lézershow a Marina-öbölben.
A Szingapúr városközpontjában létesített botanikus kertet 1859-ben alapították. A 46 hektáron elterülő kert történetéből rekonstruálható hogyan vált egy brit gyarmati botanikus kert világszínvonalú tudományos intézménnyé. Szingapúrból ez az egy helyszín került fel a világörökségi listára.
Ez a Baba-ház Szingapúr egyik legjobb állapotban megőrzött peranakan házak egyike. Az 1890-es években épült, és tökéletes betekintést nyújt egy száz éve élt gazdag szingapúri peranakan család mindennapjaiba.
Az 1887-ben megnyitott Beach House-t a modern városállam megalapítójáról, Sir Thomas Stamford Rafflesről Raffles Hotelnek nevezték el, és 1987-ben műemléknek nyilvánították. Ez a gyarmati épület egyike a világ utolsó 19. századi szállodáinak.
A Sentosa-sziget 5 km-re található Szingapúr déli partjától, és ez a városállam népszerű üdülőhelye. Ez egy természeti és mesterséges látványossággal kiépített hely a turistáknak és a helyieknek egyaránt. Itt található az egyetlen megmaradt tengerparti erőd, a Siloso-erőd.
A trópusi szigeten számos gyönyörű strand is található, ahol a fehérhomokos partot buja esőerdők veszik körül.
A Sultan Mosque egy mesés mecset a Muscat utcában. Nevét Hussain Shah szultánról kapta, és 1975-ben nemzeti műemlékké nyilvánították.
A városállam zászlója.

Ez is érdekelhet:

A világ legveszélyesebb országa egyben az egyik legszebb is: Mexikó

A világ öt legveszélyesebb városából négy Mexikóban van, ami riasztónak hat, ám eközben az ország maga meseszép. Mielőtt vállalnánk egy mexikói körutat, nézzünk körül.

A világ egyik legszebb szigete, amelyet még nem leptek el a turisták: Srí Lanka

A pici indiai-óceáni sziget, mely korábban a teáról volt híres, ám azóta nem Ceylonnak hívják. Viszont továbbra is elbűvölő.

A hét célpontja-sorozat

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés