A világ öt legveszélyesebb városából négy Mexikóban van, ami riasztónak hat, ám eközben viszont az ország meseszép, és maga a történelem. Mielőtt vállalnánk egy mexikói körutat, nézzünk körül.

A spanyol ajkú Mexikó Észak-Amerika része, az Egyesült Államok déli határánál kezdődik és egészen Guatemaláig húzódik. A legészakibb és legnyugatibb latin-amerikai állam, melyet közel 132 millióan laknak – ezzel a Föld tizedik legnépesebb országa, a spanyol nyelvűek között pedig az első.

Ennél fogva egy igazi gazdasági középhatalom, Latin-Amerika egyik legnagyobb gazdaságával rendelkezik, valamint rendkívül erős turizmusban is, elvégre tömve van gyönyörű helyekkel és a klíma is kiváló. Azonban ezzel párhuzamosan az ország keményen küzd a szegénységgel, a kiterjedt bűnözéssel, valamint a drogbandákkal.

A Ráktérítő kettéosztja az országot egy mérsékelt és egy trópusi éghajlatú övre, így az időjárása nagyon változatos: északon préri és homoksivatag, délkeleten trópusi esőerdő található. Szinte minden megterem itt, de az egyik legfontosabb növénye az agave.

Mexikó fővárosa és legnagyobb városa, Mexikóváros, melynek lakossága az elővárosokkal együtt több mint 21 millió fő, ezzel a világ egyik legnagyobb városa. A képen a városi székesegyház, a Catedral Metropolitana látható, a Zócalo főtéren pedig a mexikói zászló lobog.
Mexikóváros egyik üzleti negyede, a Santa Fe. Errefelé számtalan felhőkarcoló van, egy igazi gazdasági központ. Mexikó tőzsdéje Latin-Amerikában az egyik legnagyobb.
A Tulum az egyik legszebb Nemzeti Park Mexikóban, a felkapott turistaközpontok (pl. Cancún) közelsége miatt rengeteg itt a látogató. A város a maja időszak hanyatló periódusából való, a romváros egyik oldala a Karib-tenger türkizkék vizére néz.
A Teotihuacan Mexikó egyik legfontosabb és legrégebbi régészeti lelőhelye, a város az 1. és 7. század között alakult ki. Fénykorában ez lehetett Amerika legnagyobb városa, lakosainak számát 150 ezer főre becsülik. 1987 óta a világörökség része.
El Tajín, pre-hispán város is a jól mutatja, milyen gazdag Mexikó történelme. A Teotihuacan bukása után az északkeleti országrész legfontosabb központjává vált. A világörökségi helyszín művészileg, építészetileg és történelmileg is jelentős romterület.
Az Iglesia de Nuestra Señora de los Remedios egy 16. századi mexikói katolikus plébániatemplom, amely a Tlachihualtepetl piramis tetején épült Cholula községben.
Ha a templomot egy másik szögből nézzük, akkor egészen parádés háttér körvonalazódik: a Popocatépetl egy aktív vulkán és egyben a második legmagasabb hegycsúcs Mexikóban.
A 2084 méter tengerszint feletti magasságon fekvő Guanajuato történelmi városa és a szomszédos bányaterület szintén a világörökség része. A város neoklasszicista és barokk épületei nagy hatással voltak egész Közép-Mexikó építészetére.
Palenque az egyik legjobb állapotban megmaradt klasszikus maja kori település. A 6. és 8. század között élte virágkorát, ebből a korból származnak legfontosabb épületei is. Palenque prehispán városa és Nemzeti Parkja a világörökség része, természetesen.
Mexikó egyik leghíresebb üdülőhelye Acapulco. A Csendes-óceán partján fekvő település a világ legpompásabb kikötőinek egyike.
A Chicoasen egy olyan vízerőmű az Usumacinta folyón, amely a megújuló energia központja. És igen látványos is.
Az Ik Kil egy úgynevezett cenote, vagyis mély víznyelő Yucatán államban, a világörökség részét képező Chichén Itzá romváros közelében.
Ez itt a San Diego és Tijuana között húzódó államhatár. Tijuana Mexikó egyik leggyorsabban növekvő, egyben a világ legveszélyesebb városa. A város a mexikói drogháború fő helyszínei közé tartozik, székhelye a Tijuana kartellnek.
A Sian Ka’an Bioszféra-rezervátum Mexikó legnagyobb tengeri természetvédelmi területe. Számos őshonos és veszélyeztetett faj él itt. Többek között a mexikói bőgőmajom.
A már említett, híres agávé, ebből készül a tequila és a mezcal. Mexikó őslakói egyes források szerint már 9000 éve termesztették. Ma is használnak olyan recepteket, amelyekről azt állítják, hogy az aztékoktól származnak.

Ez is érdekelhet:

A tequila és a mezcal olyan különleges italok, hogy az a csoda, hogy kaphatóak

Rendkívül különlegesek a mexikói párlatok, sőt már maga a növény is, amiből készülnek. Most mindent átbeszéltünk erről az izgalmas és lokális világról.

A hét célpontja-sorozat

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában