Ha menni kell, akkor menni kell.

A 29 éves Louise Whelan még tavaly került összetűzésbe a törvénnyel, amikor május 4-én egy rendőr félreállította az autóját. Akkoriban szigorú kijárási korlátozások voltak érvényben a járvány miatt.

A rendőr megkérdezte a nőt, mégis merre lesz a menet, mire a brit nő azt válaszolta, vásárolni volt, majd hazavitte az unokahúgát is. A rendőr tovább faggatta, majd nem sokkal később kiderült, hogy nem is a helyi település, Wirral volt a kirándulás célpontja, hanem Liverpool. A rendőr megkérdezte, hogy miért szegte meg a korlátozásokat, Louise erre csak annyit felelt, hogy

megpróbált pasit fogni.

A 29 éves nő elmondta, hogy a helyi férfiakkal meggyűlt már a baja, és azt hallotta, hogy Liverpool tele van jó palikkal, ezért autóba ült és kocsikázott egyet.

Kép: Liverpool Echo

Bár az eset egy éve történt, de a bírósági papírok most kerültek nyilvánosságra. A rendőr udvariasan közölte a nővel, hogy a pasizás nem elég nyomós indok arra, hogy elhagyja a lakóhelyét, a nő erre kibökte, hogy valójában vásárolni sem volt, végig csak hazudott.

Louise Whelannel szemben eljárást indítottak, végül 339 font, vagyis nagyjából 140 ezer forintnyi bírságot kapott.

A nő erre csak annyit válaszolt: oké.

Metro/24.hu; kiemelt kép: Liverpool Echo

Ez is érdekelhet:

Mindig rácsodálkozunk, milyen mesés helyek vannak Lengyelországban

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés