Marrakeshben leszállni, majd átzötyögni oda-vissza az Atlaszon egy kisbuszban Ourzazate-ba és vissza nem tipikus turistaprogram, viszont érdekes kaland.

Egy nagyon nagy, nagyon különleges, nagyon fontos dolgot megnézni mentem Marokkóba. Láttam is és be is számolok majd róla, de pillanatnyilag az a hülye helyzet van, hogy mielőtt beléptettek volna az objektumba, meg kellett ígérnem, hogy nem publikálok semmit arról, amit ott látok vagy hallok. Már dolgozom a megoldáson, hogy esetleg mégis mesélhessek a Player kedves közönségének arról a nagyszabású zöldtechnológiai beruházásról Ourzazate mellett, aminek mibenlétét egy egyszerű Google-kereséssel azért már az olvasók is könnyen kinyomozhatják, de addig is, amíg meg nem kapom a hivatalos jóváhagyásokat a közléshez, mesélek inkább minden másról, amit útközben Marokkóban láttam, tapasztaltam, szagoltam, ettem. Az is volt olyan érdekes, mint a program szakmai része!

Az Atlaszra kapaszkodva nézünk vissza a síkvidék felé
Marrakesh belvárosának forgalma nagyon nem európai szemlélet szerint szerveződik, de működik
A benzinkutaknál tipikus elem a hullámmotívum a tetőben – tök jól néz ki
A kóbor kutya kábé olyan gyakori jószág arrafelé, mint nálunk a varjú
A marokkói úthálózat faunája nagyrészt kutyából és szamárból áll
Peugeot 504 pickup – Kenyában még 2004-ben is gyártották a modellt!
Bármelyik magyar vizsgaállomáson tömeges szívinfarktus fogadná ezt a kocsit, ami még ma is a marokkói gazdaság alappillére
Hihetetlen, mit kibír egy ilyen 504-es
Ez volt a mi kocsink. Temérdek ekkora, tíz-húsz személyes Sprinter, Crafter, Master busz járja a marokkói turistaútvonalakat

Hétfőn mentünk, pénteken jöttünk, és bár Marrakesh légvonalban csak háromezer kilométerre van, az utazás párizsi átszállással, a manapság ilyen távokon szinte kötelező késésekkel egy-egy napot azért teljesen elvitt. Volt tehát egy esténk és három napunk arra, hogy:

  • megnézzük a lenyűgöző éjszakai marrakeshi nyüzsit,
  • tevegeljünk, felmásszunk egy vízeséshez, vegyünk argánolajat és alabástrombiszbaszt,
  • átautózzunk az Atlaszon, 2250 méterre kapaszkodva,
  • megnézzük a titkot és egy épülő vízerőmű gátját,
  • megnézzünk egy filmstúdiót, amiből baromi sok van Ourzazate-ban,
  • visszamásszunk át az Atlaszon, és vegyünk még valami szuvenírt.

Mindez talán nem tűnik túl intenzív programnak, de a lassú belső-marokkói közlekedés és a permanens kultúrsokk miatt nagyon is az volt. Marokkó kevésbé turistás, a tengerparttól messze eső vidéke annyira másmilyen, mint amiben itthon élünk, hogy még az is izgalmas és fárasztó, ha nem csinálsz semmit, csak nézelődsz.

Egy dirham kb. tíz eurócent, 40 forint, tehát a benzin és a gázolaj 600 forint körül van most Marokkóban
A vidéki autózáshoz a legjobb, bár igen drága megoldás, mint Afrikában mindenütt, Marokkóban is a Toyota Land Cruiser. Ezzel a konvojjal mentünk épülő vízerőművet nézni a sivatagban (cikk hamarosan)
Marokkó Európa egyik legfontosabb olívaellátója, hemzsegnek az olajfaültetvények mindenfelé
Szürreális látvány a tó a sivatagban, pedig vannak ilyen víztározók. Ivóvízbázis, fürödni benne, jetskizni rajta tilos
A kozmetikai alapanyag, a női termelőszövetkezetekben kézzel préselt argánolaj olyan népszerű turistaárucikk Marrakesh környékén, mint a Hortobágyon a mézeskalács-szív
A csinos patikuslány magyarázza, milyen hatékony férfiasságnövelő az argánolaj
Pakolja a bácsi a tehergépjárművet. A robogó, kismotor a marokkói logiszika egyik legfontosabb alapeszköze
A bukósisak ritka extra a marokkói motoroson, a papucs viszont kötelező tartozék
Marokkóban minden második motor vagy tehertricikli Docker. A márka egy helyi licencbrand, különböző gyártók itt összeszerelt modelljeiből lesznek a Dockerek
A rendőrautók többsége Land Cruiser, de a városokban ilyen aszfaltosabb kocsik is előfordulnak

Az 1070-ben alapított, a tengerparti nagyvárosok és az Atlasz közti fókuszpontban fekvő Marrakesh az ország negyedik legnagyobb városa, de ebben a városban van a legnagyobb szuk, vagyis klasszikus arab piac Marokkóban. Az élet a napközbeni forróság elmúltával, este indul be igazán a városban, de akkor aztán rendesen. Az UNESCO-világörökségi medina, a fallal övezett belső város és

a nagy mecset előtti hatalmas tér teljesen megtelik emberekkel, főleg helyiekkel, arányaiban üdítően kevés turistával. Gyakorlatilag minden este fesztivál van, szól a zene, hömpölyög, eszik és iszik a nép.

Inni elsősorban a mindig, mindenhol előkerülő mentateát issza, hiszen Marokkó 99%-ban iszlám ország. Alkohol azért van, a nagyobb szupermarketekben, éttermekben, szállodákban is. A Casablanca sört kimondottan ajánlom is mindenkinek; finom, testes, markáns láger. Aki a hígabb, átlátszóbb dolgokat kedveli, annak ott a Flag Spéciale, de borokból, sőt: tömény szeszből is van választék a nagy éttermekben.

A marokkói konyha fókuszában a tajine (tazsin) áll. A faszénparázson (nagy konyhákban inkább gázon) melegített, vaspánttal körbefogott, kúpos fedéllel takart kerámiatálban összesütött-főzött, húsos vagy zöldséges egytálétel készül egyszemélyes és nagyobb, középre kitálalható méretben is. A szóló változatot hagyományosan a mellé adott lapos kenyérkékkel kellene kitunkolni, de azért van mindig villa is. A többszemélyes tajine mellé kuszkusz, zöldségek, miegyebek jöhetnek köretnek. A fűszerezés nekünk szokatlan, de nem bántóan erős.

Csigát valaki? Van bőven a marrakeshi főtéren!
Főtt, szétszedett birkafej, tipikus street food. A helyiek eszik is!
A szögletes, sós palacsinta is tipikus street food
Marokkói leves: lencse, tészta, valami, amitől barna lesz, és sok azonosíthatatlan fűszer
Ez már egy éttermi előétel. Nem rossz, csak kicsit egyhangú a marokkói éttermi kaja
Tajinforma. A kúpos fedél alatt párolódik-sül az egytálétel
Tajine kefta: húsgombócos ragu, a kedvenc tajine-om

Akinek már elege van a tajine-ból, kipróbálhatja a marrakeshi street food árusoknál a főtt, szétszedett birkafejet, a szerelmi vágyat serkentő kis csíkos csigát, a jellegtelen ízű, a helyiek által mégis kedvelt lencsés-tésztás levest meg még egy csomó mindent. Csak közben ne nézze meg, hogy zajlik a mosogatás és a konyhai előkészítés, és az se baj, ha felkészül a sajnos jó eséllyel bekövetkező, egy-két marokkói napot erősen beárnyékoló enyhe ételmérgezésre is. Apropó: a csapvíz elvileg a marokkói nagyvárosokban klórozott, iható, de aki biztosra akar menni, vegye inkább a mindenhol elérhető palackozott vizeket. Ahogy elnéztem, a helyiek nagy része is inkább azt issza.

A csaknem Budapest méretű Marrakeshben közlekedési dugókat sosem láttam, de a forgalom mindig erős és durván alulszabályozott.

A városban van néhány lámpa, a nagyobb csomópontokban áll egy-egy, fura módon nem kék, hanem zöld-piros villogóval felszerelt Land Cruiser (esetleg Land Rover Defender, néha Jeep Wrangler) rendőrautó. Ezekből néha ki is száll a rendőr irányítani a forgalmat vagy elbeszélgetni egy-egy különösen idióta robogóssal, de leginkább csak úgy a maga természetességében zajlik a közlekedés. Az autóvezetők, kamion- és buszsofőrök, no meg a teméntelen sok robogós, kismotoros ügyesen tartja a ritmust, figyelnek egymásra is, magukra is, és még a dudát is csak néha, figyelmeztetésre használják, nem pedig mindig, mint némely más észak-afrikai vidéken, ahol jártam.

Aki nem saját autóval vagy Mercedes 207-es kisbusszal utazik, az valószínűleg ilyen barackvirágszín taxival jön-megy Marrakesh környékén. A tarifa röhejes, városon belül egy kolléga tíz dirhamért, egy euróért ment kilométereket
Magas építés, egyszerű, masszív konstrukció: a Dacia ideális autó Marokkóban
A 4x2-es pickup is alapvető teherjármű, mint mindenütt Afrikában
A Renault 12 is nagy túlélő, több van belőle az egykori francia gyarmat területén, mint 123-as Merciből
Ezek a járművek határozzák meg a főutak átlagsebességét az Atlasz-átkelésnél, szóval száz kilométerre kábé három órát lehet számolni
Egy gyönyörű Docker kismotor
W123
W201
Land Rover hatósági autó is akad hébe-hóba, de a többség inkább Land Cruiser
Üzleti tipp forró nyarakra magyar vállalkozóknak: a műszerfal felforrósodását gátló, típusra igazított burkolószőnyeg általánosan elterjedt extra Marokkóban, és itthon is lenne értelme ilyet gyártani, árulni, használni

Elvileg Marokkó a világ egyik leginkább balesetveszélyes országa, de konkrétan ütközést, gázolást csak egyet láttam három teljes, többnyire úton töltött nap alatt. Egy kismotor és egy autó összeért, a motoros el is esett szegény. Nagy rutinnal, kellő ügyességgel és jó ritmusérzékkel szerintem vállalható dolog az autóbérléses kirándulás is az országban. Pláne, hogy a vidéki forgalom jóval enyhébb a marrakeshinél. Az Atlaszon átvágva a hegyi szerpentineken esetleg a tíz-húsz kilométeres óránkénti sebességgel kapaszkodó, agyonpakolt kamionokat szemből váratlanul kielőzőkre kell ügyelni, no meg arra, hogy

bárhol, bármikor felbukkanhat egy szamár, egy öszvér, esetleg egy teve.

Ja, igen, teve: azt is próbáltuk. Állatkínzós turistalehúzás helyett kimondottan kellemes élmény volt a barátságos, láthatóan jól tartott, ápolt, egészséges, és bizony ki merem mondani: a maga különlegességében szép állatokon a félórás teveszerelvényes próbakör a sivatagban. Menet közben simogathattam, vakargathattam a mögöttem ballagó teve fejét, így remekül összehaverkodtunk, még egy közös szelfit is csináltunk:

Három-négy ezer euró egy jó állapotú, keveset futott teve
A helyieknek biztos röhejes ez az összekötött tevéken ballagás, de turistaélménynek remek
Nem köp, nem harap: ha jól tartják a tevét, jó fej is tud lenni
A turisták így kapják a mentateát, és mindig jön hozzá a vicc is: ez a marokkói whiskey!

A másik sivatagi turistaprogram a kvadozás. Legalább annyi, az út szélén csábítóan elrendezve kiállított kvad csalogatta a népeket egy kis sivatagi száguldozásra, mint teve. Az értékük is nagyjából hasonló. Egy jó állapotú 300-as Kymco és egy átlagos túrateve egyaránt 3-4 ezer ezer euró értéket képvisel.

A járműpark a nagyvárosban legfeljebb annyiban különbözik egy átlagos európai nagyvárosétól, hogy sokkal kevesebb a SUV és több az egyszerű kisautó. Pedig Marokkóban (szemben az átlagos európai nagyvárosokkal) pont lenne értelme a SUV-nak, hiszen a városból kihajtva a legkülönbözőbb terepviszonyokkal lehet találkozni, és akár a főúton is bármikor jöhet egy átmenetileg felbontott, javítás alatt lévő rész. Az észak-afrikai, Atlasz alatti vidékeken az alkalmankénti nagy esők folyton fel-felszaggatják, elviszik az aszfalt egyes részeit.

Az 1977–1995 között készült 207-es Merci buszok adják a marokkói tömegközlekedési hálózat gerincét
Lépten-nyomon útépítések, terelések lassítják a forgalmat az Atlasz-környéki főutakon
Az Atlasz-átkelésünk legmagasabb pontja
Autocar
Húsbolt. A fekete fej megvan?
Az egyik Ourzazate melletti stúdió-látogatóközpont bejárata
A címfestő művész elérhetőségét még keresem, én is szeretnék ilyen szép, hiteles portrét magamról!
Ebből a repülőmakettből lövöldözött Michael Douglas A smaragd románcában
Egy Ferrari-makett a már-nem-tudom-miből. Utólag, CGI-vel lesz belőle valódi felrobbanó Ferrari
Kellékek
Annyira kár, hogy nem ez a művész festette a sorozat hivatalos plakátjait is!
Itt forgott az Asterix és Obelix: a Kleopátra-küldetés
Shame! Shame! Shame! Itt vonult a pucér Cersei is
Kiábrándító dolog hátulról egy díszlet
Hét év Tibetben, Marokkóban

Marrakesh és Ourzazate között, a hegyi átkelés és a rövid sivatagi túra közben, a vidéki forgalomban már egy kicsit jobban megmutatkozott az a klasszikus járműfelhozatal, amit sok évtizede Észak-Afrikával azonosít a magamfajta autóbuzi. A 405-ös Peugeot pickupokat ma is használják mozgó kisboltnak a zöldségesek. Nagy túlélők a 12-es Renault-k (ezt ismertük mi Daciaként). A W 123-as Mercik utolja még ma is rója az utakat, de

190-es Merciből sokkal több van már, mint 123-asból. Új divathullám a viszonylag új Renault Kangoo-ból vagy Citroën Berlingóból kialakított mobil kávézó, és mindent elborítanak az ütött-kopottság különböző fokán lévő családi Daciák.

Ja igen, Ourzazate. Hetvenezres, gazdag város az Atlasz túlsó, belső oldalán, a sivatagban, de élő, zöld folyóvölgyek, tavak között. A környék arról az energetikai projektről híres, amiről egyelőre nem beszélhetek, plusz épül egy óriási, száz méter magas völgyzáró gát egy erőműhöz – és itt készül számtalan sivatagi, afrikai vagy csak egyszerűen egzotikus vidéken játszódó filmes produkció. A stúdiók némelyike látogatható is. Az élmény meglehetősen vegyes; nekem mindig lehangoló, mennyire kicsi, semmilyen a valóságban az a setup, ami a filmeken olyan monumentális és izgalmas. (Trónok harca-fanoknak: azért Daenerys Targaryen hordszékét, trónját, Cersei királynő szégyenmenetének utcáját és a Meeren városaként mutatott ezeréves kasbah-t nem volt semmi élőben látni!)

Piknikezőhelyek kilométerek tucatjain át az Ourika folyó medrében
Rengeteg a szemét az utak mellett, de sebaj: időről időre összegereblyézik és elégetik a PET-palackokat
Vidéken még fel-felbukkan a nyitott csatorna is, megfelelő szaggal
Ez amúgy egy étterem volt, csak a pincében három szinten árultak szőnyeget, rezet, dísztőrt, régiséget. És mindenhol ez van! Marokkó egy nagy bazár
Minden hegy másmilyen, mind érdekes az Atlasz hegységben
Ez a vidéki építkezési projekt sikerült
Ez a vidéki építkezési projekt nem sikerült
A marokkói belváros Medinán kívüli része abszolút globális metropoliszi hangulatú, csak annyi a különbség, hogy itt a zebrára lépő gyalogos előtt sem állnak meg az autók

Akinek van Marrakeshben egy szabad kirándulónapja, érdekes tapasztalatokat szerezhet, ha kilátogat az Ourika folyó völgyébe. Az Atlaszból csorgó folyó vidékén még létezik a hagyományos berber életmód, bár (érthető módon) meglehetősen elüzletiesedett a lassú, nyugis hegyvidéki pásztorkodás, kézműveskedés, a folyó völgyében pedig műanyag kerti székeken üldögélő vagy a partra terített szőnyegeken heverő marokkói turistából sokkal több van, mint minimalista életvitelét űző hagyományhű berberből.

Hihetetlen mennyiségben, de inkább kedvesen, mint erőszakosan próbálják itt a helyi szövetkezetek képviselői az alabástrom faragványokat, réz műtárgyakat, élénkvörösre vagy fájdalmas lilára festett (mert így szebb) hegyikristályokat, kézzel forgatott malomban préselt, mindenre jó argánolajat – és persze azt az árucikket, ami alapjaiban határozza meg Marokkó mindennapi életét: a tajine-sütőt.

Alkudni kötelező: amire kétszáz dirhamot, húsz eurót mondanak be, az a jópofa kommunikációs társasjáték végén három-négy euróért lesz a miénk, ha közben nem gyengülünk el.

És akkor a végső riporteri kérdések saját magamhoz belső-Marokkóról: tetszett? Visszamennék? Ajánlanám másnak is? Igen, igen, és – erősen feltételesen. Tetszett, minden érdekességével, kényelmetlenségével és visszásságával együtt. Szeretnék visszamenni és mindent jobban megnézni, nem rohanni, bemenni egy csomó kis boltba a marrakeshi szukban, ráérősen autózgatni a vidéken és nem átrohanni mindenen, hanem megállni egy csomó kis helyen. Szeretnék megnézni egy csomó oázist, kasbah-t, fura növényt, fura állatot, beszélgetni a népekkel, elvonatozni a TGV-vel (mert van nekik TGV-jük!) Casablancába.

Egy gyönyörű romos kasbah (erőd jellegű épület) valahol a semmiben
Az Atlaszban legszívesebben percenként megállna az ember tájat nézni, fotózni
A sivatag sem csak homokból és kőből áll ám
Ezen a szállodai szobán azért kicsit meglepődtem a sivatag közepén
Esküszöm, hogy ez egy használatban lévő telefon volt az ourzazate-i szálláson!
Egy kis berber harciasság az útmenti pihenőhely belterében
A napelem természetes része a vidéki vállalkozásoknak, az állam pénzbeni támogatás helyett sokszor napelemet ad a kis cégeknek

Marokkót azért mégis csak annak ajánlom, akit nem riaszt el a folytonos alkudozási kényszer és az állandó no, thank you-zás a minden megállásnál azonnal felbukkanó árusokkal; a jól érzékelhető, időnként szórakoztató, többnyire bosszantó simlizés-bizniszelés-lehúzás, ami minden szervezett turistaprogram szükségszerű velejárója; a sajátos élelmiszer-higiéniával járó valószínű időszakos rosszullétek; a megszokottnál mindig kicsit koszosabb, zajosabb, kényelmetlenebb szállodai környezet; az öntörvényű, mindig figyelmet igénylő közlekedés; a diktatorikus államhatalom időnként jól érezhető paranoiája – no meg a mélyszegénység és az elképesztő jólét néha kissé gyomorforgatóan megnyilvánuló kontrasztjai.

Marokkó mindezekkel együtt is szerethető és élvezhető, elfogadhatóan biztonságos, egyértelműen jóléti irányba fejlődő, a polgárok és a turisták számára minden értelemben meglepően szabad életet biztosító észak-afrikai ország. Még akkor is, ha vannak olyan állami titkai, amiket a zöldtechnológiai szakújságíró megnézhet, lefényképezhet, de amelyekről (egyelőre) nem beszélhet.

Még egy kis úti beszámoló jöhet? Akkor and now something completely different:

Varsó, Vilnius, Riga, Tallinn, Krakkó: tíz nap és 3800 kilométer tengerparti punnyadás helyett

A Baltikum autós bejárását régóta terveztük, de hol a Covid hiúsította meg a családi túrát, hol a józan eszünk. Idén nyárra mindkét akadály elhárult, elindultunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában