A Baltikum autós bejárását régóta terveztük, de hol a Covid hiúsította meg a családi túrát, hol a józan eszünk. Idén nyárra mindkét akadály elhárult, elindultunk.

Két családi terv fonódott egybe, ebből lett ez a nyári balti-túra. Az egyiket Kata lányomnak köszönhetjük, aki augusztusban lett 18 éves, és hogy elérte a felnőttkort, mivel sem bizonyíthatta volna jobban, minthogy fejjel lefelé lógós, átfordulós hullámvasutazást szeretett volna a születésnapjára. A másik tervet már régebb óta szövögettük: el kéne menni a Baltikumba kocsival! Meg kellene nézni útközben Lengyelországot, majd a három kis ex-szovjet EU-tagállamot, hadd lássuk, milyen arrafelé az élet.

Mint kiderült, a hozzánk legközelebbi nagyszabású átfordulós hullámvasút-park, mit tesz Isten, pont Krakkó mellett, kissé morbid módon Auschwitztól nem messze található. Ha már oda úgyis elmegyünk (tőlünk 475 kilométer), miért ne mennénk tovább Varsóba (még 290 km), onnan pedig Vilniusba (+465), Rigába (még 295) és Tallinnba (újabb 309, összesen 1834 km). És van erre az egészre tíz nap. Apa majd vezet, mi az neki, úgyis ez a foglalkozása gyakorlatilag.

Jó, igaz, hogy a szomszédban épp háború van, de legalább Covid-korlátozás már nincs és még benzint is lehet kapni. Menjünk, most, vagy ki tudja, talán soha – a kocka el lett vetve.

A meglátogatott városokról, múzeumokról, templomokról, gasztroélményekről itt és most nem szeretnék értekezni; egynapos villám-városnézések alapján ez úgyse lenne releváns. Maradok annál, ami nekem, mint autós-közlekedési újságírónak úgyis inkább profilba vág: az úttal, az autózással kapcsolatos tapasztalatoknál. (Na jó, kivétel azért van: a Rigai Autó-Motor Múzeumról már meg is írtam a beszámolót és a tallinni tengerészeti múzeum se fog kimaradni, merthogy ott be lehet menni egy igazi tengeralattjáróba.)

Szoci autó már alig van, talán még kevesebbet látni a balti utakon, mint nálunk. Ez a tallinni Moszkvics élményszámba menő látvány volt
Egy roncstelep címere valahol talán Észtországban
A vilniusi katedrálisnál visszaszámoló óra ketyeg, a jövőre esedékes hétszázadik szülinapjára készül a város
Sztálinista mini-felhőkarcoló Rigában – pont olyan, mint a varsói Sztálin Tortája, csak alacsonyabb

Ha már sztráda úgysincs, legalább kényelem legyen

Az úthoz egy másik kockát szerveztem: a Ford konnektoros hibrid-furgonját, a Tourneo Custom plug-in hibrid változatát. Ez a kocsi nem igazán ilyen hosszú utakra készült, egyliteres, háromhengeres benzinmotorja és egy töltéssel 40-50 városi kilométer megtételére alkalmas akkumulátora inkább nagy taxinak, reptéri shuttle-nek teszi alkalmassá. Erre utal az is, hogy a kocsi végsebessége csak 120, óra szerint 125 km/h. Mivel azonban Varsó után egészen Tallinnig gyakorlatilag nincs autópálya, úgy gondoltam, a hatalmas tér luxusa majd kellően kárpótol a visszafogott tempóért. És valóban; ekkori családi túrához, ha nincs sztráda, mesés társ egy ilyen kisbusz. A mesének azonban nem lett teljesen jó vége. Hiába mentünk csak 100-120 körül a leghosszabb, leggyorsabb szakaszon, csodák nincsenek.

Nagy homlokfelület, nagy tömeg, benzinmotor: ha pici is az a motor és visszafogott is a tempó, töltögetés nélkül akkor is 9-9,5 literre jön ki az átlagfogyasztás. Dízelmotorral, mild hibrid rendszerrel kicsit nagyobb tempóval is megálltunk 7,8 literben ugyanezzel a kasztnival tavaly az akkori, horvátországi, nyugisabb nyaralásunkon. A benzines többletfogyasztás fájdalmát nagyban enyhíti a plug-in rendszer automata váltója, ami nem is igazán váltó, hiszen ebben a konstrukcióban a kocsi mindig villannyal megy, a benzinmotor csak generátorként működik, a kerekeket nem hajtja közvetlenül.

Lengyelország

Ha Budapestről vagy környékéről Varsó felé indulunk, mehetünk szlovák autópályán hatalmas, a hétszáz-valahány kilométernél akár száz kilométerrel hosszabb kerülővel, de ha nem akarunk gyorsan menni és nem baj, hogy kicsit, mondjuk egy órával később érünk oda, a szlovák autópálya-díjat meg is spórolhatjuk. De akár még a lengyelt is, mert ebben az irányban a lengyel sztrádahálózat eléggé hézagos, a részben most is épülő gyorsforgalmi szakaszokon pedig a Párkány-Zakopane-Krakkó-Varsó vonalon, amerre mi mentünk, nem kell személyautóra díjat fizetni.

Ma már ritka látvány a régi inverz lengyel rendszám
A lengyelek is ismerik a zöld rendszámot
Kerékpáros-gyalogos híd a Visztulán Krakkóban
Junak motor Krakkóban: a szociból ismert márka 2010-ben támadt fel újra
A krakkói forgalom rendszámmentes, lassú résztvevői a turistaszállító golfkocsik. (A kép a Spielberg filmjéből is ismert Schindler-gyár előtt készült)
A varsói skyline különlegessége az 1955-ben épül, 230 méter magas Kultúrpalota, amit Sztálin tortájaként is emlegetnek. Máig ez Lengyelország legmagasabb épülete

A lengyel vidéki és városi forgalom a hazai viszonyokhoz szokott autós számára nem jelent kihívásokat. Autópályán 140, autóúton 120 a limit, de ettől eltekintve  igazából minden pont olyan, mint itthon, csak talán egy kicsit lassabban, a hivatalos sebességhatárokhoz jobban igazodva mennek a járművek. Kivéve persze a kamionokat, amelyeknek ott is 70-nel kellene menni vidéken, 80-nal a sztrádán, ehhez képest (szerencsére) ugyanúgy 90 körül mennek mindenütt, mint nálunk.

Úgy tűnt, mintha a lengyelek sokkal magabiztosabbak lennének otthon, mint amikor turistáskodnak.

Tipikus jelenség a hazai utakon vagy a tenger felé tartó szlovén, horvát forgalomban a CB-rádiós, konvojban, lassan, bizonytalanul mozgó lengyel családi autó, otthon, hazai terepen egyáltalán nem tűntek a lengyelek lassúnak, ügyetlennek. Vidéken kifejezetten céltudatosabban, határozottabban mozogtak a lengyel autósok, mint ami nálunk jellemző, Varsóban, Krakkóban pedig nem volt az lenyomós, erőszakos, tolakodós szemétkedés, ami Budapesten olyan nyomasztó tud lenni.

Kézi radarpisztolyos rendőr Lengyelországban: a Baltikumban ilyet nem láttunk
Érdekes lengyel dugó: egy vallásos zarándokmenet szűkítette egy sávra az utat
A képen nem is a 2x2 sávos útról bátran forduló traktor a téma, hanem a sárga dobozka a túloldalon: ilyen egy tipikus lengyel fix traffi
Varsóban ingyen volt a villamos, mert a járművön lévő jegyautomata finnyásan visszautasította a bankkártyámat. Az ottani BKV (ZTM) sincs egészen a helyzet magaslatán a klasszikus lyukasztást meghaladó elektronikus sci-fi-dolgokkal, úgy tűnik
Lengyelország déli részén és az Esztergom-Krakkó vonal szlovák hegyi útjain sok az útépítés miatti ideiglenes félpályás lezárás, de gyakran visszaszámolós lámpa enyhíti a feszültséget

Amire viszont fel kell készülni: az útépítések, útjavítások sokszor hosszú félpályás lezárások, jelzőlámpás alternáló forgalomszervezés mellett zajlanak. Néha még forgalommentes időszakban is be-beszorultunk félórára egy ilyenbe, szóval azt javaslom, hogy egyrészt mindig legyen víz a kocsiban inni, másrészt sose halogassuk a végsőkig a pisiszüneteket, hogy ne legyenek nagyon kellemetlenek ezek a kényszerszünetek a haladásban.

A fix traffipaxokat tábla jelzi, de a nagy, sárga tömböket már messziről észre is lehet venni. Viszont Lengyelországban láttam az egész úton az egyetlen kézi sebességmérést is,

szóval jobb nem sietni, ha tutira el akarjuk kerülni a büntetést. A kisebb sebességtúllépésekbe belefutástól azért annyira nem kell félni: városban 5-10 ezer, lakott területen kívül 10-20 ezer forintnak megfelelő büntetésre lehet számítani, ha csak 10-20 km/h-val léptük túl a megengedettet. (A sávosan változó bírságokról, alkohol-toleranciáról itt találhatsz részletes információkat.)

A legolcsóbb tankolásunk: 7,02 zloty, 594 Ft/l, Lengyelország déli határvidéke
A legdrágább tankolás: Észtországban nagyjából mindenhol 1,95 euró, 780 Ft volt a 95-ös
Érdekes, hogy a kompresszor a magyar határt átlépve nem olyan természetes felszerelése a benzinkutaknak, mint itthon. Ha pedig van, akkor gyakran olyan, mint a képen: az oszlopon kell beállítani, milyen nyomásértéket szeretnénk, majd a tömlő szelepre csatlakoztatása után automatikusan beállítja a gép a nyomást

Az üzemanyagárak változása ma annyira hektikus, hogy senki ne vegye készpénznek a mi július végi-augusztus eleji tapasztalatainkat. Mindenesetre úgy láttuk, hogy míg Szlovákiában és a Baltikumban drága, a szlovák határtól Varsóig kimondottan olcsó a benzin (még 7 zloty, 600 forint alatti árakat is láttunk). Utána viszont a litván határ felé lassan emelkedni kezdenek a számok a lengyel kutak kijelzőin. Ami biztos: a benzin és a gázolaj ára Lengyelországban a szlovák és a balti, valamint a hazai nem-magán árnál is alacsonyabb, tehát úgy érdemes tervezni a tankolásnál minden irányban, hogy a határátlépésnél a lehető legtöbb lengyel üzemanyag lötyögjön a tankban.

Baltikum

Nagyon kell figyelni, hogy ezeket a határátlépéseket észrevegyük. A balti államok is a schengeni zóna részei, tehát az egyik országból a másikba lépést csak a táblák jelzik. Ennek ellenére egész jól lehetett érzékelni, amikor már Litvániában jártunk. Hirtelen nagyon sok faház lett körülöttünk, a már-már németesen sarkos, rendezett, elvágólagos lengyel falvak, kisvárosok sűrű hálózatát pedig sokkal lazább településszerkezet váltotta, feltűnően megugró számú oszló-bomló ex-szovjet betonvacakkal, téesz-épülettel, döglött gyárral, elhagyott blokkházzal.

Amit soha nem fogok megtanulni: az LV Lettország, az LT Litvánia autójele
Balti „autópálya", ahol megfordulni is szabad
Buszmegálló a legforgalmasabb baltikumi tranzitúton
A litván-lett határon túl már leginkább csak két sáv van a Via Balticán, az előzéseket illik erős lehúzódással segíteni
A balti autózás fontos szórakoztató eleme volt a lenyűgözően változatos, tömör, gyönyörű felhőzet

Az üzemanyagárak megfigyelésem szerint úgy alakulnak mostanság a Baltikumban, hogy minél messzebb megyünk a lengyel határtól, annál drágább a benzin és a gázolaj. Tallinnban 1,95 eurón tetőzött a dagály, de még Litvánia délnyugati részén se volt 95-ös 1,85 eurónál olcsóbban. A litvánok egy részének van megoldása a problémára: átjárnak tankolni Fehéroroszországba. Vízummentesen mehetnek, állítólag pont azért, hogy vigyék az értékes eurót a belarusz gazdaságnak.

A Baltikumban autópálya gyakorlatilag nincs. Még ami az, az sem az. Milyen autópálya már az olyan, amin általában csak 110-zel szabad menni, néha meg lehet rajta fordulni, és buszmegállók vannak a szélén?

A sebességhatárok változásait a balti utakon nehéz követni. Hol 90, hol 100, hol 110, hol 120, logika nincs: legtöbbször a Ford navigációs adatbázisának alapján a műszerfalon kijelzett értékre és a többi közlekedő tempójára kellett hagyatkoznom a kezdetben még félig-meddig osztott pályás, de Lettországban és Észtországban már leginkább mindenütt csak kétsávos főúton. A sebességmérés módszertana látványosan eltér a három államban, de mindenhol jól fel lehet készülni a traffipaxokra. A litvánoknál táblával jelzett, hol ilyen, hol olyan típusú fix kamera a tipikus. A letteknél nagyon menő, Star Wars-droid-formájú kamerák vannak, mindig jól kitáblázva, előre jelezve. Az észteknél viszont az átlagsebesség-mérés a menő: kiraknak egy táblát, hogy innentől hány kilométeren át nem érdemes gyorsan menni, majd van egy kamera, aztán 3-7-10 kilométerrel arrébb tényleg ott van a kamera párja.

Fix traffi valahol Litvániában
Az észt sebességmérés alapja az átlagsebesség betartatása, a section control, pár kilométeres szakaszokon
Lettországban az egységes megjelenésű, Star Wars-droid-szerű traffipaxokra esküsznek

A gyorshajtás nem jellemző sehol sem. Sokan, talán az autósok fele is a kamionok fix 90-jéhez igazodik, akkor is, ha lehetne gyorsabban menni. Aki kihasználná a 100-110-et a fő tranzitúton (ez a Prágától Helsinkiig tartó E67, a Via Baltica), arra készülhet, hogy az erős szembeforgalom szüneteiben a követett autó előzékenyen lehúzódik majd előtte a fél-leállósávra, és a szembejövő is segíti majd az előzést, ha netán tovább tartana, mint tervezte. A gyorshajtás büntetésének mértéke változó és a túllépéstől függő, pár tíztől pár száz euróig terjedhet. Egy szint felett (40-50 km/h plusz) viszont a jogsi bevonásával is számolni kell.

Mindhárom fővárosban nyugat-európai normák szerint lehet közlekedni, itt-ott egy kis keleties lazaság enyhíti az időnként túlzásig menő fegyelmet.

A tallinni szállásunk például egy tengeri kikötőben ringatózó hajócska volt, ami rettenetesen romantikus és izgalmas dolog, csak éppen parkolóhelyet nem nagyon sikerült találnunk mellette. Észtország nagyon büszke a high-techhez való hozzállására, csak sajnos ez időnként olyan szélsőségig fajul, minthogy a kikötő melletti fizető parkolás a hagyományos, kőkorszaki jeggyel nem, csak mobilappal volt intézhető. Az appban viszont regisztrálni kellett volna a rendszámot, de amikor ezt megpróbáltuk, egy üzenet jött a mobilra: ez nem egy észt rendszám, nem regisztrálhatunk. Hát akkor most mi legyen?

Az lett, hogy a kikötőben lévő tengerészeti múzeum biztonsági őre megsúgta: az épület szélénél a drótkerítés mellett be lehet hajtani a szomszédos üres telekre. Az pillanatnyilag amolyan senki földje, ahol sem a városüzemeltetésnek, sem a kikötőnek nincs hatalma. A tallinniak is ott szoktak parkolni, ha a múzeumba jönnek.

A mediterrán vagy nyugati kirándulóközpontokhoz képest elképesztő az autós szabadság. A balti történelmi belvárosok izgalmas pontjaitól méterekre is találni parkolóhelyet nyár közepén. Meg egyáltalán: mindenhova oda lehet menni a kocsival, nincs autófóbia a nyáron kifejezetten laza forgalmú fővárosokban
Egy fantasztikus csodálatos dolog, talán egy rigai hipermarketben, amit átvehetnénk: bevásárlóközponti parkoló, ahol még az ajtónyitás helyigényére is gondoltak
A parkolási rend mindenhol egyértelmű (ez itt épp Riga közepe vasárnap)
Barbie-Porsche Vilniusban
Vajon mit jelenthet ez a kiegészítő tábla?

Az ilyen jellegű apró megbicsaklásoktól eltekintve a 440 ezres észt főváros már szinte a túlszervezettségig precízen hangolt, telelámpázott, táblázott, festett közlekedési környezet. A megállási, parkolási tilalmak és lehetőségek egyértelműek, hibázni szinte lehetetlen, de ha valaki mégis megteszi, itt találkozik a legvalószínűbben azonnal reagáló rendőrrel. A balti városokban egyedül Tallinnban láttunk intézkedő közlekedési rendőröket, itt viszont több alkalommal is.

A hatszázezres Vilnius szabadosabb világ. Itt nyitott dobos önjelölt motorversenyzőkre, szakadtaudis hülyegyerekre, rózsaszínporschés extravagáns milliomosokra is kell figyelni a közlekedésben. Ebből a szempontból ez a legbalkániasabb hangulatú a három balti főváros közül. Vilnius autós faunájának érdekes eleme a kissé körbetört, lepukkant, a kívánatosnál vakmerőbben közlekedő II-es Toyota Priusok hatalmas populációja. Taxiznak is velük, de magánautóként is rengeteg szolgál belőlük. És figyelni kell itt az ettől-attól szédült villanyrolleresekre, bringásokra is.

Vilnius címerállata lehetne a szakadt 2-es Prius
Ladából alig van már Vilniusban, de bezzeg Priusból!
A cuki vilniusi Uzupis bohém negyedből kikóválygó bódult gyalogosokra, rolleresekre, bringásokra külön figyelni kell
Az autós túrához csak lazán kapcsolódik, de a vilniusi pályaudvar is megér egy pillantást a közlekedésbolondok számára, a tiritarka vasúttörténeti tárlat miatt

Van ugyanis a városban egy nagyon érdekes bohém negyed, az Užupis „köztársaság”, ami még saját alkotmánnyal és 11 fős katonasággal is rendelkezik. Alapvetően békés, bolond művészek gyűjtőhelye, imádnivaló hippi hangulattal és a természetes vagy művi úton előidézett emelkedettség különböző fokán billegő helyiekkel és látogatókkal. Mivel azonban minianarchia szervesen, nyitott utcákkal, hidakkal közvetlenül kapcsolódik a város közlekedési hálózatához, egész Vilniusban, de legalábbis a belvárosban nagyon figyelni kell, mikor kerül elénk egy ihletett állapotban kóválygó gyalogos, bringás, rolleres művészlélek.

Riga 670 ezer lakosú városa földrajzilag is, közlekedési kultúrában is a két másik balti főváros között helyezkedik el. Nyugis, de haladós a forgalom, a szabályozás szintje megfelelő, a túltáblázás, túlkorlátozás egyáltalán nem jellemző, de a száguldozás, erőszakoskodás sem. Bringások, rolleresek, villamosok, motorosok, autósok; mindenki megfér békésen egy térben, időnként ilyen szélsőségesen szabad, kontrollmentes környezetben is elboldogulnak egymással:

Közlekedési csomópont Rigában villamossal, híddal, autókkal, rollerekkel, zebrával, de egy szem lámpa nélkül. És működik!
Az Opel népszerű rendőrautó-márka a Baltikumban
A háború nem befolyásolja a turizmust, de azért érezhetően jelen van a balti és lengyel városok életében. Ez a kép rigai orosz követség mellől van, de Krakkóban is futottunk bele ukrajnai szolidaritási tüntetésbe
Tipikus balti trükk: hiába zöld minden, balra ilyenkor nem szabad fordulni, arra külön zöld lámpa vonatkozik majd, ha eljön az ideje. Erre figyelni kell!

Rigában, pontosabban Riga mellett, a Jürmala nevű tengerparti üdülővárosban volt egy különösen tanulságos esetünk a rugalmas forgalomszabályozással. A szezonban a Jürmalába vezető főúton egy kapunál behajtási díjat kell fizetni - mintha a 7-esen Siófok előtt lenne egy fizetőkapu. A díj nem vészes, két euró, viszont nem sikerült kifizetnünk, mert mire rájöttem, mi történik ott, valahogy átsodródtunk a fizetőautomatákon, visszatolatni a széles, de forgalmas úton pedig nem igazán mertem. Hát most már ez van, mindegy, majd lesz valami.

Az lett, hogy amikor egy partmenti utcácskában leparkoltunk fürdés előtt (ez volt az egyetlen hely, ahol legalább a lányaim belementek a 19-20 fokos tengerbe, én sósvízmentesen jöttem haza), és megkérdeztem egy helyi autóst, agyonlőnek-e majd a hatóságok kifelé, mondta, hogy nem hiszi, de a két eurót egy weboldalon is be lehet fizetni, guglizzam ki. És valóban: pár kattintás, kártyaszám, huss - már érvényesek is voltunk aznap 0-24 óráig.

Valahogy így kell, kéne ezt csinálni, és máris úgy érzem, érezném, hogy autósként nem zaklat, lehúz, sarcol az állam, hanem egyszerűen csak működik körülöttem egy ország.

A nyugis, lassú vidéki autózás biztosan nem unalmas, ha először járunk a Baltikumban. A táj lapos, de érdekes, mert nagyon másmilyen, mint mifelénk. Miközben itthon tombolt a 35 fok, arrafelé csak 20-22 fokot mutatott a Ford hőmérője, a növényzet pedig az itthon sárgára égett nyári vidék helyett augusztusban is élénkzöld és változatos. A nyíres-fenyves társulások, a tenger melletti mocsaras-mezős vidékek, a sok tó, a kevés kistelepülés folyton megállásra, bámészkodásra, kis kirándulásra csábít. Én ezeket a lassú, állandóan megállós-felfedezős, ismeretlen vidéken való gurulásokat szeretem a legjobban a nyaralásokban, és volt is egy napunk, Tallinntól Rigáig visszafelé, amit direkt ilyenre szerveztünk.

Egy tanösvény a sós-édes határvidéki mocsár szélén valahol a lett semmiben, egy kilátóról fotózva
Egykori kikötői út az észt-litván határon: volt idő, amikor itt még vonat is szaladgált fel-alá
Begurulsz az erdőbe, kiszállsz a kocsiból és nekiállsz legelni az áfonyát
Augusztus elején a fenyvesek tőzeges talajának aljnövényzete egy végtelen áfonyamező
Biztos találsz valami érdekeset, ha pár percre letérsz a Via Balticáról csak úgy megállni egy kicsit

Ez volt az a szakasz, amikor elbeszélgettünk egy világvégi észt falu templomának lutheránus lelkészével, amikor lefotóztunk egy félig vízbe dőlt hajót egy kis kikötőben, fedélzetén a sós vízben szomorúan oszló rakodógéppel, amikor marokszámra szedtük-legeltük a fenyvesek tőzegtalaján épp érő kékáfonyát, meg csak úgy bementünk az erdőbe, a főúttal párhuzamosan, a gyönyörű nyaralók között autókázni egy kicsit.

Hogy a hullámvasutazás meglepetés maradjon, a túrát végül úgy szerveztük, hogy odafelé csak elsuhantunk Krakkó mellett, a hazaúton néztük meg a csodálatos történelmi belvárost és az utolsó nap, Kata lányom születésnapján mentünk el EnergyLandiába. A látogatókat 18(!) hullámvasúttal rémisztgető vidámpark külön beszámolót érdemel, jön is a cikk hamarosan!

A túra utolsó programpontjáról külön cikkben is beszámolok majd. Durva hely az EnergyLandia, azt elmondhatom. A képen én is ott vagyok

A túra végső egyenlegét forintban még össze se mertem számolni. Aki kedvet kapott egy hasonló kalandhoz, kalkulálja ki maga a költségeket saját szállásigényei, autója fogyasztása alapján. Kilométerben háromezernyolcszázzal zártuk a nyaralást, vagyis napi átlagban 380 km-t voltunk tengelyen, a kilenc éjszakát pedig öt különböző szálláshelyen töltöttük. Nem volt épp egy tipikus pihentető üdülőprogram, de hogy ezt a nyaralást sosem felejtjük el, az egészen biztos.

Brezsnyev összetört Rolls-Royce-a, Sztálin páncélautója, ZIL versenyautó: ha Rigában jársz, ne hagyd ki az autómúzeumot!

Nem mondom, hogy csak az autómúzeum kedvéért megéri elutazni Rigába, Budapesttől 1500 kilométerre, de ha már ott vagy, mindenképp nézd meg!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen borospoharak léteznek, és melyikből mit igyunk? Mutatjuk, hogy miért nem mindegy!

Hajítsd messzire a sablonokat, rendezd be úgy a lakásod, amire mindenki emlékezni fog!

Helly Hansen ismét a legjobbakkal állt össze a maximális teljesítményért

További cikkeink a témában
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Hirdetés