Porból lettünk?
A tengeri madarak ürülékének, a guanónak tulajdonítható az Atacama-sivatagban az inkák előtt élő népek virágzó mezőgazdasága.
írja egy Nature Plants folyóiratban megjelentett tanulmány.
A chilei Atacama-sivatag a világ legszárazabb sivataga, területén évszázadokon át nagy mezőgazdasági rendszerek tartották fenn az inkák előtti kultúrákat. A Kolumbusz előtti időkből származó észak-chilei régészeti emlékek sokféle termény bőségére, fejlett földművelésre utalnak.
Tekintve, hogy egy meglehetősen száraz területről beszélünk, erre nehéz volt magyarázatot találni.
Francisca Santana-Sagredo kutatócsoportja az Atacama-sivatag Kr. e. 1000 és Kr. u. 1800 közötti időszakából kukorica, chilipaprika, tök, bab, quinoa és helyi vadon termő gyümölcsök mintáit elemezte. Az elemzések alapján azt állapították meg, hogy Kr. u. 1000 körül jelentősen megnőtt a mintákban a nitrogénizotóp szintje, különösen a kukoricában.
A kutatók emellett elemezték korábban publikált, a helyhez és időintervallumhoz köthető több mint 800 emberi maradvány izotópértékét, és azt találták, hogy az emberi csontok kollagénjében hasonló tendencia figyelhető meg.
Szignifikánsan nőtt a szénizotópok értéke is, ami a kukoricafogyasztás növekedésére utal a korszakban.
A világ növényrégészeti adatai között legmagasabb nitrogénizotóp-értéket a tanulmány szerzői a trágyaként használt tengeri madarak ürülékének tulajdonítják.
Az ürülék használata intenzívvé tette a mezőgazdaságot és lehetővé tette a népességnövekedést, valamint a komplex társadalmi szerkezet kialakulását, ami általában nem jellemző extrém környezeti feltételek mellett.
MTI; kiemelt kép: Getty Images