A nyíltvízi úszásnak szép hagyományai vannak itthon, július 16-án például a Körös Futamot rendezik meg az Open Water Tournament keretében, hosszú- és középtávon.

Nemcsak a Balatonon, próbálhatod ki Magyarországon a nyíltvízi úszást, hanem más, szintén mesés környezetben is, méghozzá versenyen, aminek két előnye minimum van: társakkal úszol, így sokkal jobb a biztonságérzeted, illetve pontosan kimérték a távot, azaz tudod, mit teljesítesz.

Az Open Water Tournament idén két helyszínre látogat el: július 16-án Békésben, majd augusztus 20-án Gyékényesen lesz verseny, az előbbinél 10 és 4, az utóbbinál 9 és 3 kilométeres távokkal, a sorozat végén pedig megválasztják Magyarország legjobb nyíltvízi úszóit.

A körösi pályát Szanazug és Békés Dánfok között építik ki, a versenyközpontot a dánfoki duzzasztó melletti Békés dánfoki üdülőközpont strandján építik fel.

A horvát határ melletti Gyékényes kavicsbányái 1920 óta működnek a település határában,

kavicsos medrüknek köszönhetően pedig olyan tiszták, hogy a víz alatti látótávolság a nyolc métert is eléri.

A tó déli partján lévő buvárbázison számos nemzetközi és hazai versenyt rendeznek, például a Tájékozódási Búvárúszó Országos Bajnokságot. „A tógazdák a látványosság kedvéért több megtisztított roncsot süllyesztettek el a vízben, így a merülő búvárok láthatnak motorcsónakot, autót és vízibiciklit is” – írja az OWT honlapja.

A versenyekről további tájékoztatást a hivatalos oldalon találsz, ahol regisztrálni is tudsz.

(Forrás, fotók: OWT)

Ez is érdekelhet:

Tengericsillagok tízezrei rekedtek a walesi tengerparton

Hihetetlen és egyben szomorú látvány.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve