Idén megteszik. 1945-ben készült, és olyan durva volt, hogy dobozban hagyták.

1945-ben a neves filmrendezőt, Alfred Hitchcockot kérték fel, hogy a brit hadsereg egy egysége által a bergen belseni haláltáborban készített felvételekből vágjon össze egy dokumentumfilmet. Az alkotás célja az lett volna, hogy edukációs céllal bemutassák a német népnek.

1984-ben részeit már levetítették egy berlini filmfesztiválon, de teljes egészében csak idén fogják bemutatni, hetven évvel az elkészítése után.

A filmet évtizedekig az angol Imperial War Museumban tárolták. Az intézmény egy illetékese szerint a háború vége után a szövetségeseknek érdekükben állt egy táborokról szóló dokumentumfilm nyilvánosságra hozatala, hogy bemutassák a német népnek, milyen szörnyűségeket vittek véghez a nevükben. Csakhogy az első 1945-ös tesztvetítések annyira sokkolták a megtekintésre meghívott filmtörténészeket, múzeológusokat és szakértőket, hogy úgy döntöttek, nem mutatják be.

Fritz Klein SS-tag tábori orvos egy tömegsírban 1945. április 24-én. A tábort felszabadító britek tízenháromezer temetetlen holttestet találtak a bergen belseni haláltáborban

A múzeum munkatársai szerint a digitális felújítás után a film, A táborok emlékezete nagyon frissnek néz ki, és ugyanannyira borzalmas és briliáns, mint hét évtizede volt. Ahogy említettük fentebb, korábban már bemutattak belőle egy majdnem egy órás, nem teljes verziót, amely nem túl jó minőségben, de fent van a Youtube-on. Itt van belőle egy részlet, de csak nagyon erős idegzetűeknek ajánljuk. De ha őszinték akarunk lenni, akkor inkább nekik sem.

A filmet május 8-án, Európa felszabadulásának hetvenedik évfordulóján mutatja be a BBC, utána bizonyára hazai csatornákra is megtalálja az utat az alkotás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Közel félmillió eurót termelt a Trevi-kút egy hónap alatt

Az üzemanyaghiány miatt nem repülnek az Air France-gépek Havannába

Március 15-ig nem indítja újra a Wizz Air a közel-keleti járatait

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés