Kicsit kezd vicces lenni, hogy amióta relatíve könnyebben be lehet jutni Észak-Koreába turistaként, hetente jelennek meg az olyan anyagok, amelyekben fotósok úgy állítják be magukat, mintha ők bukkantak volna elsőként egy amazóniai dzsungelben teljes elszigeteltségben élő törzsre. Észak-Korea rezervátum, maga az elsüllyedt Atlantisz, ami persze nem igaz, de ettől még továbbra is elképesztően izgalmas ez a sztálinista zárvány, ami valahogy megállt az időben az ötvenes években, és úgy maradt.

Észak-Koreában mindenre és mindenkire a Kedves vezetők árnyéka borul, senki sem láthat semmi olyasmit, amit a helyi vezetők ne akarnának megmutatni, főleg Phenjanban, ami szakértők szerint nem más, mint a rezsim hatalmas kirakatvárosa, egy színpad, amelyben a külföldi turisták, diplomaták, odalátogató delegációk egy olyan ügyesen koreografált darab részesei, amelyben úgy játsszák el a rezsim működtetői által írt szerepüket, hogy észre sem veszik.

De most térjünk vissza a fotókra! Eric Lafforgue 2008-ban, még a mobiltelefonok megjelenése előtt járt Phenjanban, méghozzá egy Polaroid kamerával. Minden egyes alkalommal két képet készített, amiből az egyiket odaadta a „modelljének”. Árvaházak lakói, magas rangú diplomaták feleségei, katonalányok, friss házasok, virágárusok, szakácsok, kalauzok jelennek meg a fotókon.

Észak-Korea a mosolyra nyílt ajkak és a halott szemek országa.

(Forrás: Bored Panda)