Tartós hideg és megfelelő hómennyiség esetén nem kell külföldre mennünk síelni. Íme a négy legjobb hazai síterep.

Dobogókő

A Normafa után ez a budapesti síelők első számú kedvence, leginkább a fővároshoz való közelsége miatt, ott található az ország első sípályája, amit 1923-ban avattak fel. Az évtizedek során leromlott minőségű, köves pályát 2004-ben kezdte el felújítani a Dobogókőért Közhasznú Alapítvány, és a pálya és környékének korszerűsítése azóta is folyamatosan zajlik.

A dobogókői pályarendszeren két szakaszon síelhetünk, az egyes számú főpálya 980 méter hosszúságú, felső szakasza piros kategóriájú, az alsó rész lankásabb, inkább a kék besorolásnak felel meg. A kettes pálya egy ideig az erdőben húzódik, a vége pedig hasonló nehézségű, mint az egyes. Dobogókőn a teljes síelhető pályahossz 1650 méter, ezzel az ország három leghosszabb pályája között van, a 178 méteres szintkülönbség pedig azt jelenti, hogy ez Magyarország legmeredekebb pályája, így komoly sítudásra van szükség, ha épségben le akarunk jönni rajta. A pálya mellett tányéros felvonó üzemel.

Kilátással a Dunakanyarra – Visegrád

Visegrádon, a Nagyvillám sípályán erdei utakon keresztül vezet a leghosszabb, 800 méteres pálya. Az egyes jelzésű főpálya ennél 300 méterrel rövidebb és piros fokozatú, 130 méteres szintkülönbségével szintén a tapasztaltabb síelőket várja. A legkisebbek bébipályán csiszolhatják a technikai tudást.

Az 1/A és a 2/A pályák a nagypályák részei, 250 és 150 méter hosszúak és hóágyúzhatók, a pályák melletti tolókaros felvonók is működnek. A sícentrumban síkölcsönző is üzemel, és síoktatásra is van lehetőség.

Mátraszentistván – egy szelet Ausztria

Megoszlik a hazai síelők véleménye arról, hogy vajon a mátraszentistváni sípark vagy az eplényi síaréna a legjobb magyarországi síterep. Mindenesetre vitathatatlan, hogy a keleti országrészben Mátraszentistváné a pálma, és talán az is a sípark mellett szól, hogy riválisánál valamivel magasabb fekvésű pályarendszerről van szó, ráadásul igazi alpesi hangulatú a pálya, még hütte is van. Tíz pálya várja a síelőket, egy fekete, három piros és hat kék, valamint van szánkópálya is. A leghosszabb pálya a négyes jelzésű kék lejtő, pontosan egy kilométer hosszúságú. A hármas, piros 650, a kettes számú fekete pedig 580 méter hosszú. A legnagyobb szintkülönbség 145 méter.

A mátraszentistváni síparkban is van lehetőség síkölcsönzésre, síoktatók segítségét is igénybe vehetjük, a pálya alján található Kör-bár hüttét pedig minden hazai síterep megirigyelhetné. Nem árt korán érkezni, mert a parkoló hamar betelik, és ezután már csak az út szélén lehet leállni az autókkal.

Eplény Ski Arena – a csúcs nyugaton

Ha a keleti oldalon Mátraszentistván a nyerő, a nyugati felén az országnak egyértelműen a Bakonyban található Eplény. A pályarendszeren összesen 4,9 kilométernyi pályán síelhetünk. Ott található az ország egyik legmeredekebb pályája, amelynek lejtése egyes szakaszokon a harminc fokot is eléri, de természetesen vannak a kevésbé profik számára ideális lankásabb, kényelmes és lendületesen síelhető pályák is, és tanulópályát is kialakítottak a teljesen kezdők számára. A leghosszabb, 2-es jelzésű kék pálya hossza 1030 méter.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezek a kéziszerszámok nélkülözhetetlenek lesznek számodra 2025-ben

Egészségesebben élhetsz, ha eszel cukrot, mint ha teljesen elkerülnéd

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés