Szerencsétlen maják valószínűleg röhögnek rajtunk a túlvilágon, miközben mi mással sem foglalkozunk, csak egy fura naptári fordulóval. És a fogyasztással.

Csókolom, hát maga meg miért pakolja ily’ púposra a kosarát a Madaras Teszkóban? Csak nem a gyerekek jönnek haza hétvégére, és hozzák magukkal kedvenc focicsapatukat is? Ja, hogy jön a világvége és be kell spájzolni? De hát a világvége nem azt jelenti, hogy egy hétre bezárnak a boltok! Hanem úgy örökre. Úgy végleg. Tetszik érteni? Úgyhogy tessék szépen visszatenni azt a harminc kiló lecsókolbászt a hűtőpultra!

Önmagában nézve a világ egy roppant értelmetlen hely. Itt vannak a feleslegesen idegőrlő politikai csatározások, az emberi ellentétek, a Barátok közt fordulatai… szóval cudar egy világban élünk. Milyen könnyű is lesz hamarosan a nemlét, hiszen mindennek hamarosan vége, vagy legalábbis ahogy kinéz, valahol odaát lenyomják a vetítőterem főkapcsolóját, mert ennek az egész Föld nevű mozinak egyre unalmasabbak a folytatásai. Sztorija az még van, de igazi cselekménye és markáns karakterei nincsenek. De a jó öreg világvége-fordulattal még mindig csöröghet a kassza. Azt mindenki bekajálja.

Az armageddon, az bizony nagy valószínűséggel nem jön, vagy legalábbis nem most (és nem Bruce Willis-szel, de főleg nem Liv Tylerrel), tudja ezt legbelül mindenki, viszont ott mocorog a kisördög, hogy mi van, ha mégis. Mi van, ha Pataky Attila tényleg tudja a frankót, és eljönnek értünk a matyóhímzéses ufók, akiknek a bicepszére rovásírással lett felírva a nyíllal átlőtt szív közepére a Bözsi név? A konspiráció-kedvelők tudják, hogy a lehetőség mindig ott van egy hihetetlennek tűnő mozzanat igazzá válására. Ezt még valószínűleg az is így gondolja, akinek a maja szóról csak egy aranyos méhecske, és egy a fejből soha ki nem verhető Karel Svoboda szerzemény jut eszébe. Vagy Maya Gold.

De nem. A világvége-hangulat mindenkiben ott mocorog, és ezért tenni kell valamit. Bármit. Hogy még utoljára lenyomatot hagyjunk egy helyen, ami állítólag mindjárt eltűnik. Ott vannak például a tömegesen köttetett házasságok. Ipari körülmények között még gyorsan kimondjuk az igent, holtomiglan, holtodiglan, mert hát azt az egy–két hetet fél lábon is ki lehet bírni. Aztán a teljes megsemmisülés után egy nappal jönnek a kínos beszélgetések, a válóperes ügyvédek meg a világvége-válások pénzeiből építenek villát Malibu-Felsőn. Hát kinek kell ez?

És jönnek ugye a világvége-bulik. Mert meghalni csak kollektíven érdemes valami szórakozóhelyen, csatak részegen, majd legfeljebb a parti során felhívjuk anyut-aput azzal, hogy szeretleektitekheett, és sokszor megkérdezzük, hogy most akkor kezitcsókolom, halottnak vagyunk-e tekinthetőek, vagy csak tarkón vágott a sokadik jéger-sör kombó. Az aznap esti részegen elkövetett Facebook-üzenetek mennyiségére és minőségére inkább jobb nem is gondolni.

Jönnek persze a világvége-dalok is, mert természetesen a popszakma sem maradt rest, és legyártott magyar részről egy gyors armageddonért könyörgő dalt, olyat, amire szavak nincsenek. Panna klipjében Balázs Fecó tanárt alakít (homok a szélben, vagy inkább a gépezetben), Kefir kefirt osztogat, érted, kár, hogy Szamóca már nincs mellette, mert ő meg… na, szóval ezt úgyis mindenki tudja. Jön a világvég, de Panna nem hiszi el, és mosolyogva sír-rí az életért. Valahol jogosan, de a hallgató is sírni kezd, valami teljesen más miatt. Azért a négy elvesztegetett percért ebből a gyorsan fogyó időből.

És hát persze nem lenne vég a vég, ha jó Roland Emmerich-hez szokott fordulattal valahol nem lehetne túlélni mindezt. Nyilván. Nehogy már ne legyenek világvégi buszos túrák az isten háta mögé, valami magas hegyre. Bugarach településén és annak mágikus hegyén például játszi könnyedséggel meg lehet úszni a tragédiát, csöröghet is a kassza, hiszen teljesen nyilvánvalóan elkezdtek a mindössze kétszáz lakost számláló falucskába zarándokolni a kíváncsi emberek, és már csak azért verhetjük a fejünket a falba, hogy ezt miért nem mi találtuk ki előbb.

Mondhattuk volna, hogy hoppá, hát most, hogy jobban megnézzük a térképet és a dolgok állását is egy frissen vaterázott nagyító alatt, tulajdonképpen csak Herend ússza meg a világvégét, és ha már ott vannak, húsz százalék kedvezménnyel vihetnek haza a porcelánokból a kedves érdeklődők tonnaszám. Vagy hogy a szegedi Pick-mintabolt melletti egy kilométeres kerület lesz egyedül védett, és jaj, hát nem elfelejtettük mondani, hogy aznap éppen akciós a műbeles virsli?

Bármennyire is keveset tudunk a végről, a világ máris felállított egy hallatlanul sablonos hollywoodi armageddon-moziverziót, ahol van túlélésre lehetőség, ahol jönnek az idegenek, vagy a felénk tartó, egyelőre nem látott bolygók sógorostul. Ez a változat még nem indokolná, hogy pont olyan intenzitással fosszuk ki a boltokat, mint a kínaiak. De mivel egy másik verzió szerint csak három napig lesz sötétség a Földön, ezért érdemes jó előre bevásárolnunk parizerből, vagy olyan helyre mennünk, ahol mindez nem történik meg. És amilyen a paranoiás ember, el is indul, hogy feltöltse a kamrát, mert mi lesz, ha nem lesz nyitva három napig a Tesco, de még csak a sarki éjjel-nappali sem? Nem lesz kenyér? Nem lesz zsír? A világvége mint olyan, erősen vásárlásérzékeny mozzanat, de maga a paranoia is az tud lenni.

Valahogy úgy működik ez a világvége-dolog, mint a varázslat. Tudod, hogy átvernek, de mégis hinni akarsz benne, hogy van valami felsőbb erő, amitől a bűvész valóban szét tudja fűrészelni az asszisztens Margitkát, aki ugyanennek az erőnek köszönhetően hirtelen össze is forrad. Mert mi van, ha igen? Mi van, ha mégis van csoda? Ha mégis jönnek az ufók? Ha mégis vége a világnak? És ekkor lép be a képbe a fogyasztás. Mert milyen lesz az utolsó bulim a földön? Az utolsó vacsora? Az utolsó dal? Az utolsó utazás? És már mindenre van megoldás, érted csatároznak az értelmetlen partik, az értelmetlen alkotások, az értelmetlen túlélőhelyek. De hát önmagában nézve a világ ugye egy értelmetlen hely. Vagy legalábbis annak tűnik.

Sebaj, ezt majd lesz idő átgondolni december 22-én, másnaposan, vagy a világtól távol, Bugarachban. Megnéznénk az ott tartózkodók arcát, amikor diadalittasan elindulnak megnézni a környéken történt pusztulást, de azt látják, hogy még mindig nyitva van a Meki, ráadásul nincs szabad parkolóhely sem. Pénzvisszafizetés? Az nincs. Basszus. Már a világvége sem a régi…

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Miért néz X-Faktort a magyar, ha utálja?
Fogyasztóvédelmi tippek karácsonyra

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

150 000 táncoló robotfűnyíró: a technológia a fejlesztés mögött

Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet

További cikkeink a témában
Egyedi méretre szabott öltönyök, ingek azoknak, akik különlegesre vágynak
Hirdetés