Sosem hittük volna, hogy lesz még jó magyar western. Most már van, bár igazából nem a vadnyugaton játszódik, hanem egy faluban, de ez a film bizony egy igazi westerntörténet, ízig-vérig magyar ízekkel.
1945. A helyszín egy kis falu Magyarországon. Két zsidó férfi száll le a vonatról két nagy ládával, amelyet el akarnak juttatni a faluba. Az állomásfőnök egyből szagot fog, és elindul biciklin a faluba. A település jegyzője eközben éppen fia esküvőjére készül, de a lagzi körül első és második blikkre sem stimmel valami. A jegyzővel sem. De a falu legtöbb lakójával sem. Titkok lapulnak jó mélyen, szőnyeg alá söpört, sötét darabkák a múltból, amelyekről senki sem beszél ugyan, de mégis (vagy pont ezért) kollektív bűntudat ködét vonják a lakosokra. Ebben a ködben pedig senki sem lát tisztán, így a két férfi megjelenése felszínre hozza a múlt sötét történéseit. Aztán minden összeomlik.
Az 1945 valóban a westernek eszközeivel él. Története is tipikus western-sztori, és annak megvalósítása tipikusan az. A szavak nélküli beszéd, a hosszú snittek, a tekintetek, a feszült hallgatás filmje ez, amelyben Ragályi Elemér képei valami egészen csodálatos vizuális tripre visznek, mintha a képekbe bele lenne kódolva a szobák poros illata, a pálinka szaga és a tragédiáé is.
A filmben talán az a legijesztőbb, hogy mennyire aktuálisan mai emberi viselkedést ír le, több mint 60 év telt el, de sajnos sokan itthon még mindig pont ugyanúgy gondolkodnak, ugyanúgy cselekednek, mint ahogy a filmben is, és évtizedek múlva ugyanúgy nem fognak tudni megszabadulni saját tetteik súlyától. Ez nem így működik.
Nincs olyan színész a filmben, aki ne élete legjobb alakítását nyújtaná. Rudolf Péter talán sosem volt még ennyire jó, pedig volt ő már nagyon-nagyon jó nagyon-nagyon sokszor. De fantasztikus tényleg mindenki: Nagy-Kálózy Eszter, Sztarenki Dóra, Szirtes Ági, Szabó Kimmel Tamás, Tasnádi Bence, Szarvas József, de még a néma fiút alakító Nagy Marcell alakításába sem lehet belekötni. Török Ferenc valami csodát hajtott végre velük, olyan filmet hozott össze, ami fontos és sajnos el nem múló problémákról beszél, a paranoiáról, ami mindent tönkretesz, az emberek fanatizálásáról, és arról, hová vezet ez az út.
Kiszállhatsz belőle, ügyesen lavírozhatsz, vagy állattá válsz. Kinek melyik verzió jön be vérmérséklete szerint. De az biztos, hogy ezeknek a szereplőknek egy napjuk sincs szembenézni azzal, amit elkövettek életükben, vagy azzal, amit el kellene követniük azért, hogy fenntartsák a jelenlegi helyzetet. Az 1945 azért nagyon nagy film, mert mindezt tökéletesen mutatja be. Nagyon nagy bajban vagyunk, ha el akarjuk dönteni, hogy a Testről és lélekről vagy ez menjen jövőre az Oscar nevezésbe. De mennyire jó, hogy már most van két olyan filmünk így a 2017-es év elején, amiért ennyire, de ennyire lehet rajongani!