Osztottak, szoroztak, aztán megdöbbentő számot kaptak.

A koronavírus miatt szinte minden mozit bezárnak, a filmek bemutatóit halasztják, a produkciók forgatásai leálltak, gyakorlatilag megállt az élet a filmiparban is. Egyedül a Netflix és az HBO, plusz egyéb streamszolgáltató barátaik járnak jól, de ők sem tudnak forgatni, azzal kell dolgozniuk, ami már megvan. A The Hollywood Reporter kiszámolta, hogy a globális filmpiacon már 7 milliárd dollár a veszteség most. Összességében a vírus végére a szakértők szerint 20 milliárd dollárnál áll meg a buli, és csak remélni lehet, hogy nem lesz rosszabb a helyzet. Ezzel ugyanis májussal bezárólag számolnak, ha ez az egész elhúzódik, akkor természetesen még rosszabb lesz a helyzet.

Az eddigi legsúlyosabb veszteségek a Mulant, a Hang nélkül 2-t, a Halálos iramban 9-et és a Nincs idő meghalnit érték, amelyek már most komoly pénzösszegeket emésztettek fel, nem csak gyártási költségükben, hanem promócióban is, vegyük például figyelembe azt is, hogy mindannyian befizettek egy Super Bowl-reklámkörre, ami nem két fillér, vissza viszont ki tudja, mikor jön be belőle bármi is.

Csak hogy értsük: a Disney például szüneteltette a Kis hableány élőszereplős változatának forgatását, a Marvel pedig a Shang-Chi and the Legend of the Seven Ringsét. Ez nem azt jelenti, hogy most épp nem kell költeniük, pont, hogy kell, csak feleslegesen, naponta 300-350,000 dollár megy el minden nem hasznos napon. A Nincs idő meghalni novemberre csúszása 50 millióba fájhat, a Hang nélkül 2 becslések szerint 30 milliót bukhat.

És ez csak a filmipar.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
14% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés