Ezek a lányok nagyon nem angyalok. Nagyon 18+-os jelenetek is következnek.

Jennifer Tilly & Gina Gershon

Film: Fülledtség

Wachowskiék első filmjében nem a sztori vált emlékezetessé, hanem egy olyan női páros, akiktől jó, hogy nem gyulladt ki a vászon. A még kezdő tesók láthatóan csak a szárnyaikat bontogatták a '96-os Fülledtségben, de az az egyetlen hosszú snittel elintézett ágyjelenet már erősen hozta a később a Mátrixban tapasztalt ízeket. Ha ez nem égett bele a retinánkba, akkor semmi.

 

Natalie Portman & Mila Kunis

Film: Fekete hattyú

Itt egy kifejezetten csodálatos páros, aminek összeboronálását nem tudjuk elégszer megköszönni a filmtörténelemnek. A Fekete hattyú két táncosa külön-külön is csodálatos, de amikor együtt vannak...

 

Elena Anaya & Natasha Yarovenko

Film: Egy éjszaka Rómában

Két eszméletlenül gyönyörű lány, egy szoba Rómában, és minden idők egyik legfülledtebb ágyjelenete. Maga a film teljesen mellékes, a két főszereplő azonban röhögve elviszi a balhét, ebben sokat segít az is, hogy a lányok csak nem akarnak ruhát venni magukra, de hát minek is.

 

Amanda Seyfried & Julianne Moore

Film: Chloe

Szintén egy megvadult rosszkislány, aki olyan játszi könnyedséggel csavarja az ujja köré az idősebb Julianne Moore-t, mintha világ életében ezzel foglalkozott volna. Olyan páros ez, amitől még az is megnézte a filmet, aki utálja a thrillereket.

 

Piper Perabo & Jessica Paré

Film: Elátkozott szerelem

Ha két olyan nő ugrik egymásra, mint Piper és Jessica, akkor ott nagy baj nem lehet. Egyetlen baj van ezzel a párossal, hogy túl keveset vettek fel ebből az akcióból. Nincs egy nagyon hosszú rendezői változat valamelyik fiókban a jelenetből? Igény lenne rá!

 

Selma Blair & Sarah Michelle Gellar

Film: Kegyetlen játékok

Mindenki emlékszik arra, amikor a gonosz, de végtelenül szexi Kathryn csókolózni tanítja a tapasztalatlan Cecile-t. Hát megtanította rendesen, de a mozinézőket is. Kíváncsiak lennénk, hány DVD talált gazdára a film erős szexuális tartalma illetve kizárólag csakis az ominózus nyelves puszi miatt. Találgatni tudunk csak: nem kevés.

 

Angelina Jolie & Elizabeth Mitchell

Film: Kifutó a semmibe

Juliet a Lostból, avagy Rachel a Revolutionből és Angelina Jolie szerelme? Hát hol lehet megrendelni ezt a csodálatos filmet? Szerencsére a magyar tévécsatornák is előszeretettel játsszák ezt az életrajzi drámát, ahol (most tessék megkapaszkodni) Angelina Jolie egy túlfűtött modellt alakít. Aki meglepődött, az most rögtön nézze végig a teljes Jolie-életművet.

 

Naomi Watts & Laura Harring

Film: Mulholland Drive

Két színésznő, ha egymásba gabalyodik. A rémisztő David Lynch-film önmagában is remek darab, és akkor még nem is beszéltünk a két főhős által előidézett erősen túlfűtött hangulattól, ami még akkor is belengte a mozitermet, amikor éppen félelemre késztető, extrémen sötét részhez érkeztünk.

 

Emily Blunt & Natalie Press

Film: Szerelmem nyara

Emily egyik korai, független filmes zsengéjében Natalie iránt lobban lángra egy teniszpályán, a férfinéző pedig elkezd gondolkodni, hogy hová tehette a már pókhálókkal belepett ütőket, mert ha ilyen történik a salakon, azért érdemes megint eljárni ütögetni. A film főként a páros szerelme és meztelen jelenetei miatt kavart nagy port, de hála istennek a film is emlékezetes. Már ha valakit érdekel a mozi minősége is a csajok mellett…

 

Ellen Page & Kate Mara

Film: My Days of Mercy

Ellen és Kate egymásnak esésére nem tettünk volna nagy téteket, de megtörtént, és a filmtörténelem egy igazán szexi ágyjelenettel lett gazdagabb.

 

Rebecca Romijn & Rie Rasmussen

Film: Femme Fatale

Rebecca és Rie megmutatják, hogyan kell ékszert rabolni erősen túlfűtött állapotban. Két csodaszép nő feszül egymásnak Brian De Palma filmjében, és azóta sem tudunk betelni a tökéletes látvánnyal.

 

Léa Seydoux & Adéle Excarchopoulos

Film: Adéle élete 1–2. fejezet

Abdellatif Kechiche fantasztikus filmjében két szépség szeret egymásba, és tesz le egy olyan tízperces szexjelenetet az asztalra (majd néhány rövidebbet is), hogy ott szem nem marad szárazon. A többszörös orgazmus itt szériatartozék. Ezt megjátszani nagyon nehéz volt. Pedig állítólag tényleg megjátszották.

 

Charlize Theron & Christina Ricci

Film: A rém

Bár szerettük volna látni ezt a párost akció közben, mégsem hittük volna, hogy egyszer majd egy elrondított Theron és egy white trash-fazonú Ricci ágyjelenetét nézhetjük majd végig, de sebaj, el tudunk vonatkoztatni a sztájlisztok és a maszkmesterek munkáitól.

 

Charlize Theron & Sophia Boutella

Film: Atomszőke

De van itt még egy jelenet az isteni Charlize-zal az Atomszőkéből, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.

 

Megan Fox & Amanda Seyfried

Film: Ördög bújt beléd

Minden idők egyik legerősebb leszbicsókja, ami kishíján valami még izgalmasabb műveletben folytatódik, de sajnos ezt az egymáshoz melegedést megszakítja a borzalmas forgatókönyv, és az élet keserűsége.

 

Michelle Williams & Chloe Sevigny

Film: Ha a falak beszélni tudnának 2.

Egyenesen Michelle korai munkásságából érkezik ez a jelenet, amikor még nagyon el akart szakadni a Dawson és a haverok szőke kiscsajának szerepkörétől. Egyből ágyba is bújt Chloéval ebben a felejthető moziban, amiből ezt a részletet azért valamilyen furcsa módon mégis mindenki ismeri.

 

Hilary Swank & Chloe Sevigny

Film: A fiúk nem sírnak

És ha már Chloe Sevigny szóba került: itt egy szerelem, ami kissé kilóg a többi közül, itt ugyanis a szépséges Hilary fiúként maszkírozva van jelen, ennek köszönhetően a teljesen valószínűtlen nő a nővel kombináció egyik legzavaróbb, de felejthetetlen variációjával van dolgunk. A még harmatos Chloe és a szintén brutálisan fiatal Swank kisasszony ráadásul színészi játékból is csillagos ötösre vizsgázik.

 

Anne Heche & Joan Chen

Film: Vad oldal

Ellen DeGeneres egykori csaja nem éppen megjegyezhető filmjeiről híres, leszámítva talán azokat (és volt belőlük szép számmal), amelyekben meztelenre vetkőzött. Heche és Chen a Vad oldalban szeretkezték be magukat a legjobb leszbikus szexjelenetek hall of fame-jébe.

 

Catherine Deneuve & Susan Sarandon

Film: Az éhség

Két ilyen kultikus név egy ágyban? Az éhség 1983-as bemutatóján Deneuve negyven, Sarandon pedig harminchét éves volt, férfiakra pedig ehhez a jelenethez nem volt szüksége a rendezőnek. Pedig David Bowie, a film másik főszereplője biztosan szívesen beszállt volna. Műsoron kívül lehet, hogy be is szállt.

 

Noomi Rapace & Yasmine Garbi

Film: A lány, aki a tűzzel játszik

Mint tudjuk, Lisbeth Salandernek mindegy, milyen nemű egyeddel bújik ágyba, a Millenium-trilógia második részében pedig egy kicsit közelebbi képet is kapunk szexuális irányultságáról. Noomi Rapace később Rachel McAdams-szel is közelebbi kapcsolatba került. Bár a Gyilkos vágyakban nem fajult tettlegességig a dolog, kíváncsiak lettünk volna egy izgibb rendezői változatra.

 

Rooney Mara & Catherine Zeta-Jones

Film: Mellékhatások

Az egyébként is pofás thriller végén abszolút meglepiként ér minket a fordulat, miszerint Rooney Mara és Catherine-Zeta Jones brutálisan szexik, ha egymásra másznak. Persze nem csak ezért kedveljük ezt a filmet, de sokat segített abban, hogy széles mosollyal távozzunk a teremből.

 

Rooney Mara & Cate Blanchett

Film: Carol

És ha már említettük Rooney Marát, akkor természetesen nem hagyhatjuk ki a Carol szexjelenetét sem, ami finom, ízléses, és nem mellékesen Cate Blanchett sem nagyon vállalt még hasonlót a karrierje során. Szerettük.

 

Uma Thurman & Maggie Q

Film: Gyémánthajsza

Rövidke, de annál szexibb jelenet, amiben ugyan férfi is részt vesz, de nagyon gyorsan pórul jár.

 

Rachel McAdams & Rachel Weisz

Film: A rabbi meg a lánya

Rachelek egymás közt, bár inkább egymáson. Egy ilyen intenzitású jelenetre nem voltunk felkészülve velük, de nem panaszkodunk, hogy megtörtént.

 

Maggie Siff & Kate Rogal

Film: Kertvárosi bordély

Ezzel a címmel mondjuk nem azt várja az ember, hogy egy kedves kis történet pörög le majd a szeme előtt, sokkal inkább valami olyasmire, amit Maggie és Kate művelt benne. Nem minden idők filmje volt, de erre még talán emlékszel belőle.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában