Mark Rober kíváncsi volt, hogy vajon tényleg az életünket kockáztatjuk-e, ha megvágott ujjal indulunk el pancsolni a Karib-tengeren.

A legenda ugyanis úgy tartja, hogy a cápák akár egy kilométerről is megéreznek egyetlen csepp vért, ami számukra olyan, mint egy vacsorameghívás. A stábjával összerakott hát négy rádióvezérelt szerkezetet, melyeket szörfdeszkákra erősítettek, és melyek tehénvért, vizeletet, halolajat, és kontrollként tengervizet csepegtettek az óceánba.

A kis pumpákhoz erősített zsákok pontosan egy óra alatt ürültek ki, a csapat pedig megszámolta, melyik szerkezet mennyi cápát édesgetett magához ennyi idő múltán.

A helyzet az, hogy húsz percig a hajót követő cápákat totálisan hidegen hagyták a szörfdeszkák. Csak ennyi idő elteltével kezdtek el felbukkanni a tehénvért a vízbe juttató szerkezetnél, melyet végül egy óra után 41 cápa követett. A halolajas pumpánál mindössze négy cápa kíváncsiskodott, de a vizeletre és a tengervízre (természetesen) egyetlen egy sem kapta fel a fejét.

A srácok nem érték be ennyivel. Gyorsan összelöktek néhány liternyi embervért, és ezt is szétlocsolták a tengerbe. Ami még az előző kísérletnél is meglepőbb volt, hogy a cápák ezúttal rá sem hederítettek egyik szerkezetre sem, pedig a három deszkából az egyik másodpercenként egy csepp embervért juttatott a vízbe.

Ez a kísérlet végül sikeresen cáfolt rá az olykor véresszájú tengeri predátorokként beállított cápák legendájára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
20% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés