Legalább nyolcan meghaltak és több mint huszonöten megsebesültek egy iskolai lövöldözésben február 10-én, a kanadai Brit Columbiában. Ez volt Kanada történetének egyik legvéresebb merénylete.

Van Rootselaar már hónapokkal korábban tervezgette a merényletet, ugyanis a ChatGPT-nek fegyveres erőszakkal kapcsolatos forgatókönyvekről beszélt 2025 júniusában több napon át – a ChatGPT automatizált ellenőrző rendszere meg is jelölte ezeket az üzeneteket, így azokat továbbították a hús-vér felülvizsgálókhoz.

A vállalat vezetőségében felmerült, hogy értesíteni kéne a hatóságokat, de végül ezt nem lépték meg, mivel megítélésük szerint nem állt fenn közvetlen és súlyos fizikai veszély.

A felhasználó fiókját ugyanakkor később letiltották, mert megszegte a felhasználási feltételeket.

A vállalat vezetősége a lövöldözés után felvette a kapcsolatot a kanadai hatóságokkal, és minden rendelkezésükre álló információt megosztott velük. Az OpenAI közölte, hogy úgy képezi a modelljeit, hogy visszatartsák a felhasználókat a való életben elkövetett károkozástól.

Továbbá kiemelték, hogy a döntéshozatal során mindig mérlegelik az erőszak kockázatát, a magánszféra védelmét, valamint a lelki megrázkódtatást is, amely az érintetteket és családtagjaikat érheti, ha indokolatlanul értesítik a hatóságokat.

Kérdés, hogy ez a protokoll miképpen változhat, szigorodhat a közeljövőben, ugyanis ez nem az első eset, hogy a ChatGPT-t beavatják gyilkosságok vagy öngyilkosságok előkészületeibe.

Ezek is érdekelhetnek:

(Forrás: BBC, 444.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

Na gyere, Pali baba! Gurítsunk egy óriásit, mint a régi szép időkben! Aranyélet-kvíz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
2% Kevesebb mint egy éve
13% 1-3 éve
23% 4-7 éve
15% 8-10 éve
46% +10 éve