A címe pedig mindent visz: A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya. Így.

Nicolas Cage egy szebb napokat látott, kiégett hollywoodi színészt, Nicolas Cage-et alakítja legújabb filmjében, melyet nálunk is bemutatnak a mozik május 12-én. A film Magyarországon és Horvátországban forgott, ezért a stáblista tele lesz magyar nevekkel, maga az alkotás pedig a jelek szerint zseniális öniróniával, legalábbis mi ebben reménykedünk.

A sztori szerint Cage menedzsere leszervez a sztárnak egy jól fizető haknit, amiről kiderül, hogy a megrendelője egy maffiózó, akire még a titkosszolgálat is kíváncsi. Megkérik hát a színészt, hogy a meló közben működjön együtt a hatóságokkal, és az egész csúnyán félre is megy, ahogy ilyenkor szokás.

Ennek a cuccnak már a címét is imádjuk. Reméljük, a végeredmény is felnő majd az elvárásainkhoz!

Ez is érdekelhet:

Kedves Sony, könyörgünk, hagyd végre békén ezt a szerencsétlen Marvel-univerzumot!

A Netflixen erre csak legyintenénk, de a moziban ritkán látni akkora blamát, mint a Morbius.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

Kvíz: tudod, mikor és mit ünneplünk?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés