Andy Weir még azelőtt eladta A Hail Mary küldetés című regényének megfilmesítési jogait, hogy a könyv megjelent volna. Ez nem véletlen, hiszen A marsi című bestselleréből Ridley Scott Mentőexpedíció címmel egészen kiváló mozit forgatott.
A Marson hagyott asztronauta kalandja egyszerre nagyszabású sci-fi és egyszemélyes túlélőfilm, amit az alkotás habkönnyű feel good felhangokkal, optimistán és izgalmasan tudott tálalni. Össze is jött a 630 millió dolláros globális bevétel, Hollywood pedig arra a következtetésre jutott, hogy érdemes lecsapni Weir készülő művére.
A szerző ezúttal is egy magányos hősről mesél, aki mesterséges kómából ébred egy űrhajón, több fényévnyi távolságra a Földtől. Először még előtte sem világos, hogyan került oda és mi is lenne a dolga, aztán szépen lassan, a cselekménnyel párhuzamosan nyeri vissza az emlékeit és kibontakozik előtte egy küldetés, melynek az a célja, hogy megmentse bolygónkat, ami egy a Napot lassan megölő veszedelem miatt lett halálra ítélve.
Az már a szinopszis alapján gyanús volt, hogy a Mentőexpedíció című mozival szemben ezúttal nem egy olyan filmet kapunk, ami érzésre akár a közeli jövőben is megtörténhetne. Matt Damon megmentését 2015-ben megdöbbentően hitelesen varázsolták a vászonra, most azonban a sci-fi szóösszetételből a fiction sokkal hangsúlyosabb szerepet kap a science kontójára. Különösen azon a ponton kezdenek el záporozni a tudományosan kevésbé józan megoldások, amikor a főhős társat kap egy sziklaszerű földönkívüli képében – nem spoiler, hiszen ezt a fordulatot az előzetesek is lelőtték –, és emberünk közös fogalmi keret hiányában is úgy tanul meg kommunikálni a lénnyel, hogy a nézőben egymás sarkát taposva sorjáznak a kérdőjelek.
Szerencse, hogy sem ezt, sem a később érkező bakikat nem éljük meg annyira lényegesnek, hogy komolyan bezavarjanak a műélvezetbe, bár azért igényel némi korrekciót a nézői agyban, hogy most akkor nem egy keményvonalas sci-fire lett megvásárolva a mozijegy. Érezhető, hogy a rendezői székben csücsülő alkotópáros, Phil Lord és Christopher Miller remekbe szabott animációs mozikban – Derült égből fasírt, A Lego-kaland – és könnyed komédiákban – 21 Jump Street - A kopasz osztag és annak folytatása – tanulták meg, hogyan kell szórakoztatni a közönséget. Az alkotói előélet a film minden porcikájában visszaköszön.
A stáblistáig nem mindenki húzza ki élve, de A Hail Mary küldetés még így is egy eredendően optimista darab. Talán túlságosan is az. Egy feel good mozin persze otrombaság lenne számonkérni, hogy miért nem hagyja kibontakozni a komolyabb konfliktusokat, miért nyom hátraarcot, amikor logikusan egy tragédiával kellene súlyt adni a cselekménynek, de azt azért mindenképpen meg kell jegyezni, hogy az alkotók talán kicsit túl sok cukorsziruppal öblítik le a drámaibb ízeket és ez egyes nézőknek biztosan meg fogja ülni a gyomrát.
Mivel a két főszereplő közül az egyiket egy animált szikla alakítja, ezért a film igazából egy one man show, még úgy is, hogy a mindig remek Sandra Hüller (Egy zuhanás anatómiája, Érdekvédelmi terület) is kapott egy kisebb, de azért a sztori szempontjából jelentős szerepet. Ryan Gosling most sem okoz csalódást. A kedves, önironikus, kicsit sem hősies alkatú fizikatanár szerepében könnyedén elviszi a hátán a filmet. Kell is, hogy a néző szimpatizáljon vele, az akció ugyanis egy sci-fihez képest igencsak visszafogott, a feszültséget – ugyanúgy, mint a Marson hagyott Mark Watney történetének esetében – a küldetés során felmerülő problémák generálják, az izgalmat pedig az, hogy vajon ezeket sikerül-e találékonysággal és tudományos eszközökkel megoldani.
A látvány persze hibátlan, és hiába is ül le olykor a tempó, hiába sejlik fel itt-ott a szereplőket védő plot armor, A Hail Mary küldetés minden hibája ellenére is remek szórakozás, ami a sztori elképesztő tétjének ismeretében is képes a játékidő kilencven százalékában habkönnyű és jókedvűen játékos maradni, és melynek alkotói legalább annyira nagy hangsúlyt fektettek a humorra, mint a tudományos-fantasztikum kötelező műfaji elemeire.
Aki nem bánja, ha egy sci-fi könnyed hangneme és optimizmusa gyengéden szabotálja a suspense-t, miközben nem akarja a nézőjét minden áron beráncigálni a mélyvízbe, annak tökéletes szórakozást jelent majd ez a darab. Mi is szerettük, de azért mindannyiunk nevében bízunk benne, hogy nem ez lesz az a film, amiről decemberben ki kell majd jelentenünk, hogy ez volt az év sci-fije.
