A sztori személyes, mert a gyerekem egyik gimnáziumi osztálytársáról szól. Rendelt egy Gyurcsány-könyvet, amiről lemaradt a dedikálás. Szólt, erre maga a szerző jelent meg a háza előtt.
Laci nem Gyurcsány-rajongó. Egyszerűen érdekli a politika, politikai ambíciói vannak, ezért próbál minél többet olvasni a magyar közélet szereplőitől is. Így rendelte meg Gyurcsány Ferenc új könyvét, Az isteni ember című kötetet, dedikálással.
Csakhogy a dedikálás lemaradt.
Szóvá tette, erre néhány nappal később egyszer csak megjelent Gyurcsány Ferenc Kunpeszéren, a házuk előtt, hogy személyesen írja alá. Hiszen vannak ígéretek, amelyeket mégiscsak sikerül betartani.
De mielőtt tovább megyünk a sztorival, nézzünk egy kicsit bele, milyen is ez a könyv. Egy hónapja jelent meg, de értékelést még nem találtam róla. A fülszöveg szerint a volt miniszterelnök arra keresi a választ, hogy mit jelent embernek lenni.
Szóval Feri megjelent, dedikálta a könyvet, és röviden beszélt arról is, hogy milyen fontos a fiatalokat megszólítani, és hogy ő érti, mi van a fejükben.
Egyet meg kell hagyni: az ex-miniszterelnök, akinek sokan sokat köszönhetünk azért, hogy távolabb lépett a politikától, még mindig képes meglepetést okozni.
Lacit még nem kérdeztem, hogy milyen a könyv, de a leírás utolsó része nem kevesebbet ígér, mint hogy:
Az isteni ember nemcsak kérdez, hanem válaszol is. Megmutatja, miben mérheti meg magát az ember, hogyan teremthet jelentést saját életében, és milyen alapokra épülhet egy, az ember végtelen szellemére épülő világ.
Ez is érdekelhet:
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben