Linkin Park – Hybrid Theory

Embertelen, hogyan megy az idő. 20 éves a Linkin Park Hybrid Theoryja. Lehetett őket akár gyűlölni is érte, mert mindenkit valami mágikus módon lehetett gyűlölni, aki „eladta magát a numetálnak”, de egyrészt már akkor is képesek voltak ekkora bődületesen nagy baromságokat beszélni az emberek, másrészt pedig volt itt valami, amivel még a gyűlölködők sem tudtak nagyon belekötni, és ez Chester Bennington volt. Nem sok numetal zenekarnak volt olyan énekese, amelyikre még az is felnézett, aki zsigerből gyűlölte az egész szcénát. A Linkin Parknak viszont megadatott, hogy ilyen frontembere legyen.

A Hybrid Theoryból kimondani is fura már, de 27 millió példány kelt el. Nem nagy csoda. 2000-ben abszolút megjegyezhető rock-rap-pop-dalokban összeomlásról, depresszióról és elszigeteltségről dalolászni nagyon nehéz volt úgy, hogy az embert komolyan is vegyék. Chesterről szépen lassan megtudta a világ, hogy durva démonokkal küzd, ezek a démonok végül le is győzték őt sajnos. A Hybrid Theory viszont legyőzhetetlen.

Ez az új kiadás, főleg a super deluxe verzió pedig annyi muníciót ad annak, aki 20 évvel ezelőtt ezen a mindössze 37 perces lemezen csüngött, hogy az elmondhatatlan. Először is: a Hybrid Theory lemez még mindig remekül működik. Jól szól, van benne energia, és egy pillanatra sem tűnik kínosnak, ami a nu metal szcéna nem minden lemezéről mondható el ennyi idő után. A pénztárcánktól függ, hogy melyik verziót tudjuk beszerezni, de van itt extra tartalom bőven: egy lemezen b-oldalak és ritkaságok, egy másikon a Reanimation remixlemez, a harmadikon LP Underground ritkaságok, az ötödiken demók, amiket még részben Xero néven vettek fel, rajta a korábban kiadott She Couldn’t, a hatodikon pedig egy hatszámos EP. A Super Deluxe Editionhöz jár még egy kazetta és egy DVD is, ha ennyi nem lenne elég.

De önmagában már a Hybrid Theory is elég. Ő és a Meteora egy egész korszakot meghatározott, ott kell lennie a polcon, ha jelentett neked valamit. Most már vinylen is hallgathatod, úgy az igazi. Más most hallgatni, Chester halála után. Most már például véresen komolyan veszed a Crawling szövegét, ha eddig nem. És rájössz, hogy sokkal nagyobb súlya van a daloknak. De legalább rájössz. A végén úgysem számít más.

Tom Petty – Wildflowers & All The Rest

Az azért valahol furcsa, hogy Tom Petty összesen három szólólemezt adott ki a The Heartbreakers nélkül, és élete főművének nem azt a lemezt tekintik, amelyen a slágerei pihennek, hanem a Wildflowerst, ami persze nem „slágermentes”, de tény, hogy nem ezen vannak azok a dalok, amiket az MTV rongyosra játszott, kivéve a You Don’t Know How It Feelst, esetleg a You Wreck Me-t. A Wildflowersre így is csodás dalok kerültek fel, és még úgy is remekül összeállnak lemezzé, hogy Petty eredetileg dupla albumként képzelte el, a kiadó azonban leszavazta, és megnyirbálták egy „szimpla” lemezzé.

Ezt a dupla albumot lehet most végre hivatalosan is meghallgatni újrakeverve, plusz még annyi minden mást is, hogy az egyszeri rajongó szeme azonnal könnybe lábad. Először is: a Warner komplett idióta volt, hogy nem engedte ki az összes dalt, a második lemezen ugyanis sorra jönnek a jó trackek, működött volna ez duplán is, valószínűleg ugyanannyira sokat adtak volna el belőle, szóval nem is érteni, miféle tragikus gondolkodás szüleménye volt a megnyirbálás, ami egyébként még így is egy klasszikus albumot adott ki.

Másodszor: itt még a kimaradt dalokon kívül is annyi az extra, hogy feldolgozni is nehéz. Az új kiadásban a dupla album mellett egy külön lemezen otthoni demók, egy másikon egy komplett élő album, a super deluxe verzióhoz, ami 5CD-n és 9LP-n fért el, az utolsón CD-n és vinylen a dalok más verziói hallgathatók meg, magyarul ha szerinted is egy igazi klasszikus a Wildflowers, akkor most nem csak teljes egészében, de olyan extrákkal hallgathatod meg, ami méltó emléket állít neki, és Tom Pettynek, aki épp most lett volna 70 éves. Rettenetesen hiányzik, de amíg ilyen ajándékok kerülnek elő tőle, addig egy picit enyhíteni tudunk a fájdalmon.