A Terminátor hatodik részének forgatása már július 19. óta zajlik Magyarországon, és július 30-án megérkezett maga Schwarzenegger is Budapestre. A stáb még október közepéig forgat nálunk, aztán visszautazik az USA-ba, hogy befejezzék a jövő novemberre datált filmet. De előtte még megnézik Kecskemétet is.

Mégpedig a Mercedes-gyárat fogják közelebbről bevizsgálni, ahol a karosszériaüzemben forgatnak majd le egy akciójelenetet szeptember 21. és 23. között, illetve 30-án, tudta meg a Bors.

A lap értesülései szerint a forgatás miatt napokra le fog állni a gyártás az érintett csarnokban, és a filmesek még a dolgozók közül is kérnek kölcsön néhány embert statisztának.

Egy kicsit megmozgattuk néhány haverunkat, és megtudtuk, hogy a titoktartást a Mercedes is nagyon komolyan veszi. A forrásunk elmondta, hogy azok a dolgozók, akik jelentkeztek statisztamunkára, még azt sem mondhatják el a társaiknak, hogy alkalmazzák-e őket. (Ami valószínűleg azt jelenti, hogy igen.)

Azt is megtudtuk, hogy a kölcsönkért szerelőcsarnok egy mexikói gyár szerepét fogja játszani, de ennél többet a folyosói pletykákból sem lehetett megtudni.

Természetesen az is titok, hogy a német cég a termelés kiesése miatt milyen kompenzációt kap, ezért senki ne csodálkozzon, ha felbukkan majd néhány Merci a végleges filmben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Anettka nélkül támad fel a Budapest TV, az MTV után maradt űrt pedig a Disco TV tömi be

Klausztrofóbiások nagyon nem fogják szeretni ezt a horrort

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve