Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Paramount hétfőn jelentette be, hogy alig kezdődtek el a hetedik Mission: Impossible-mozi forgatási munkálatai, a koronavírus észak-olaszországi megjelenése miatt már le is kellett állniuk az egésszel.

A stáb ugyanis a munkát Velencében kezdte volna, ahol a tervek szerint három hétig forgott volna a kamera, ehelyett most kényszerpihenőre küldték a stábot, amíg át nem variálják a menetrendet.

A stúdió közleményében úgy fogalmaz, hogy a döntésnél nemcsak a stáb egészségét, de a velencei vezetés javaslatát is figyelembe vették, melyben a városatyák a nyilvános rendezvények elhalasztását kérték. Ennek megfelelően egyébként a híres velencei karnevált is két nappal a tervezett zárás előtt fejezték be.

A rendező, Christopher McQuarrie a színészeket is hazaküldte, és egyelőre nem tudni, hogyan folytatják a munkát. A helyzetet nehezíti, hogy az író-rendező a hetedik és nyolcadik részt gyakorlatilag egy szuszra készíti el.

Az előbbinek a tervek szerint 2021. július 23-án, az utóbbinak 2022. augusztus 5-én kellene a mozikba kerülnie.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.