Megtörtént eset, erős dráma, elszakadt család, Thaiföld, rengeteg víz. Egy remek film az év elejére, amitől nem fogod jól érezni magad.

Henry és Maria gyerekeikkel együtt thaiföldi kiskarácsonyra vállalkoznak, az üdülőkomplexumba azonban egy napon a szobaszervizzel együtt egy cunami érkezik, ami szétszakítja őket egymástól, sőt, csaknem végtagjaikkal is ugyanezt teszi. A túlélés nem lesz könnyű, de aki nagyon akar, az ugye mindenre képes, még arra is, hogy átvészelje azt, amit sokan csak lehetetlennek hívnak.

Alapjában véve a film sztorija elég álmosítóan és halivúdiasan hangzik, de ha hozzátesszük, hogy ennyire plasztikusan még sosem ábrázolták a cunami okozta katasztrófa emberekre gyakorolt hatásait, akkor máris más a helyzet. Húscafatokkal, ropogó csontokkal, sok vérrel és hatalmas sebekkel is túlélni vágyó emberek sztorija ez, nem holmi amerikai tündérmese, bár egy–két ponton mégis azzá válik, nehogy sokkot kapjunk. Ettől a remek egyensúlytól lesz emlékezetes a film, és persze olyan jelenetektől, mint a végletekig élethű becsapódás és elsodortatás.

A lehetetlen nem Roland Emmerich buta, de látványos módszereivel mutatja be, milyen is az igazi katasztrófa, a víz ereje igenis megrémiszti azokat is, akik közelében csak egy Balaton méretű tó fedezhető fel, óceán meg sehol. A család valóban megtörtént esete több oldalról is megható: képtelenség emberi ésszel felfogni, hogyan lehet túlélni egy ilyen megrázkódtatást, másrészt hihetetlen az az összefogás és az az emberfeletti erőfeszítés, amivel megúszták a legnagyobb bajt.

Ewan McGregor és Naomi Watts brillíroznak, a technikai megvalósítás és a rendezés kifogástalan, Juan Antonio Bayona, az Árvaház direktora tökéletes munkát végzett. Mindenkinek ajánlható, aki szereti a katasztrófafilmeket és a keményebb drámákat, de akik esetleg most készülnek családot alapítani, illetve több kisgyerekük van, készüljenek rá, hogy bőgni fognak, a gyereket pedig úgy elzárják, hogy szerencsétlen soha többé nem látja majd a napvilágot.

7/10

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
2012 harminc legjobb filmje
Tornászlányból fehérneműmodell - Victoria legújabb reklámja

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés