A mesterséges intelligencia témáját dolgozza fel új, dupla lemezén a Solaris. A Marsbéli krónikák III [Mi vagy M.I.] című anyag egyben a hazai progresszív rockzenei csapat negyven éve elkezdett trilógiájának a befejezése.

Az album három nagyszabású zenei részből áll, ezek külön történetekkel, zenei víziókkal járják körbe az a mesterséges intelligencia témakörét: Zoo Galaktika, A bárka és Álomvölgy.

A tudományos-fantasztikus irodalom által ihletett, koncept albumairól és színvonalas instrumentális zenéjéről ismert Solaris most megjelent anyagán, a Marsbéli krónikák III-on a két alapító, Erdész Róbert (billentyűs hangszerek) és Kollár Attila (fuvola) mellett Bogdán Csaba és Erdész Tamás gitározik, Kisszabó Gábor és Seres Attila játszik basszusgitáron, Gömör László és Raus Ferenc dobol.

Az egykori tagok közül Cziglán István mellett már a dobos Tóth Vilmos se él, ő 2013-ban hunyt el. A közreműködők között van Szirtes Edina Mókus (hegedű), Ullmann Zsuzsa, Demeter György és Gerdesits Ferenc (ének), valamint Sturcz András (cselló).

A Marsbéli krónikák éppen negyven évvel ezelőtt, 1984-ben jelent meg.

A Solaris a tűrt kategóriába tartozott az akkor monopolhelyzetben lévő, pártállami Hanglemezgyártó Vállalatnál, mivel instrumentális zenét játszott, nem volt énekese; a lemezből azonban így is elfogyott 40 ezer példány.

Ezek is érdekelhetnek:

AI-kvíz: kitalálod, milyen fogalmakhoz készítette a mesterséges intelligencia ezeket a képeket?

Három lehetőségből kell kiválasztanod a megfelelőt. Egyszerű? Mindjárt kiderül!

Képben vagy a magyar rapszövegekkel? Teszteld!

Sub Bass Monster vagy Funktasztikus, esetleg Tkyd? Krúbi vagy a Akkezdet? Tirpa, BSW vagy a Kartel? Itt egy kvíz, amelyben azt tesztelheted, mennyire ismered a magyar rap néhány ismert szövegét.

A Terminátor visszatér Budapestre, és felújított változatban folytatja a halálosztást

Egyik kedvenc főgonoszunk, az Arnold Schwarzenegger által alakított T–800-as digitálisan felújított változatban, 4K-ban tér vissza a magyar fővárosba a Pannónia Szórakoztató Kft. jóvoltából, hogy megfossza ruhájától, csizmájától és motorjától az arra érdemeseket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve