A történetre jó eséllyel emlékezhetsz te is, hiszen annak idején az egész világ felfigyelt a sztorira, majd gyakorlatilag napi tudósítások tárgya volt, hogyan alakul a szerencsétlenül járt fiatalok kimenekítésére szervezett nemzetközi akció. Még maga Elon Musk is ráugrott a történetre. Egy kapszulát terveztetett a mérnökeivel, amibe be kellett volna fektetni a gyerekeket, hogy sértetlenül vészelhessék át azt a néhány órát, amíg kihozzák őket a víz alá merült járatokon keresztül, de ezt végül nem használták a mentés során. Emiatt aztán Musk olyan zabos lett, hogy a Twitteren lepedofilozta az egyik búvárt, ami miatt később még egy szép pert is a nyakába akasztottak.

Száz szónak is egy a vége a mentőakció nemcsak elkeseredett harc volt az idővel – hiszen a srácok egyre ramatyabb állapotban voltak odabent és közeledett a monszun is, ami végleg megpecsételte volna a csapat sorsát –, de egyúttal médiatörténelmi esemény is volt, amit milliók követtek figyelemmel nap mint nap. A Prime Videóra a napokban felkerült A tizenhármak az említett intrikákkal nem foglalkozik, kizárólag arra összpontosít, hogyan küzdött egy egész seregnyi katona, geológus, búvár, földműves, politikus és orvos azért, hogy a focicsapat félelmetes kalandjának ne legyen tragédia a vége.

A filmet az a Ron Howard rendezte, akit a legtöbbször Hollywood tehetséges iparosaként szoktak emlegetni, és most azért nem kell foglalkoznunk a jelző pejoratív áthallásaival, mert ezt az alkotást is sikerült neki hibák nélkül lehozni. A barlangi mentés sztorija egyébként már helyből baromi erős, amit jól mutat, hogy négy év alatt öt könyv is íródott a témában, de eddig igazi nagyköltségvetésű produkció még nem dolgozta fel az eseményeket.

A katasztrófafilmek látványos pusztításait persze ezen a filmen nemigen lehet számonkérni. Ezúttal a víz és az elárasztott, halálos áramlatokkal megtűzdelt szűk járatok okozzák a bonyodalmat, és bár azt gondolhatnád, hogy a búvárkodásból, a barlang egyes kamrái közötti állandó ingázásból egy idő után biztosan kikopik az izgalom, ezúttal nagyon nem lenne igazad. Olyannyira nem, hogy még csak klausztrofóbiával sem kell küszködnie a nézőnek ahhoz, hogy némelyik jelenetnél konkrétan visszatartsa a lélegzetét.

A fényképezés egészen elsőrangú, a film kényelmetlenül hatásos képekben mutatja meg, milyen érzés lehetett a sokszor épp vállszélességű lyukakon keresztülbújva kutatni az áldozatok után. Igazi bravúr, hogy bár a híradásokból tudhatjuk, mi történt a mentés során, az izgalom még így is szinte a székbe szögezi a nézőt. Szeretjük az ilyen volumenű alkotásokat otthonunk kényelmében élvezni, muszáj azonban azt is belátnunk, hogy Howard filmje nagyvásznon talán még komolyabbat ütött volna.

A dicséret nemcsak a rendezőt és az operatőrt illeti, hiszen a színészek is egytől-egyig becsülettel helyt állnak. Mivel az alkotás szinte dokumentarista stílusban dolgozza fel a történetet, ritkán jön szembe érzelmi csúcspont, nem igazán van nagyjelenet, a színészi játék egészen visszafogott, de még így is látszik, hogy kivétel nélkül kompetens művészeket sikerült összeválogatni. Azt persze felesleges hangsúlyozni, hogy Viggo Mortensen ezúttal is remek, hiszen ebben nem lenne sok újdonság, de itt még a futballcsapat tagjait játszó thai gyerekszínészek is kiválóak, a hitelesség pedig ismét csak a feszült légkör fenntartását szolgálja.

A mozi itt-ott még az egyes információkat is vizualizálja – a barlang térképét például többször is megjeleníti a képernyőn, hogy a néző tudja, hol járnak éppen a szereplők –, így tényleg olyan érzése van az embernek, mintha egy világsztárokkal forgatott és profin dramatizált dokumentumfilmet nézne.

A tizenhármak nagyon csendben jött, így biztosan sokaknak radar alatt maradt, de akinek van hozzáférése a még mindig pofátlanul olcsó Prime Videóhoz, az jobban teszi, ha csinál magának két és fél óra szabadidőt, mert tényleg ritkán látni olyan mozit, ami a hitelesség megőrzése mellett is ennyire izgalmas tud lenni.