Rob Cohen ismét bebizonyítja, hogy nem csak a „h” betű különbözteti meg a Coen testvérektől.
A sztori szerint a pszichológus-nyomozó és csapata beletenyerel egy szadista bérgyilkos (Matthew Fox) legújabb munkájába, melyre ez egy olyan bosszúhadjárattal válaszol, ami személyessé teszi az ügyet az egész egység számára. A készítők nem titkolt szándéka, hogy a film sikere esetén Cross-mozikkal árasztják el a piacot, a végeredményt látva azonban engedtessék meg nekünk egy kis szkepticizmus.
Az előjelek egyébként, főleg a film kellemesen sikerült trailere, nem voltak annyira rosszak. Bár Rob Cohen rendezői munkásságát egy gyengécske közepesnél semmiképpen nem értékelnénk jobbra, a franchise-teremtéssel soha nem hasalt el látványosan, hiszen a XXX és a Halálos iramban is megkapta a kötelező folytatásokat. Ezek a súlytalan akciófricskák tisztességesen teljesítettek a maguk idején a nyári uborkaszezon erős mezőnyében, de az Alex Cross-szal egészen biztosan más lesz a helyzet.
Az a legnagyobb baj a mozival, hogy a rendező meg sem próbált olyan másodlagos fontosságú komponenseket a sztori szolgálatába állítani, mint például logika, dramaturgia vagy érzelmek. A film ráadásul közel sem olyan pörgős, hogy a forgatókönyv elütései felolvadnának a féktelen akciók tengerében, inkább harsányan a néző arcába másznak. A szerencsétlenkedés akkor a legfeltűnőbb, amikor egyes, időrendben egymást követő jelenetek közül látványosan elpárolog a kohézió, vagy amikor fontosnak vélt történetszálak tűnnek el a semmiben.
A forgatókönyv úgy babrál a szereplők érzelmeivel, mint egy buta óvodás a fakockákkal. A gyász, a szenvedés, a bosszúszomj és alapvető erkölcsi kérdések vázlatosnak sem nevezhető firkálmányok módjára jelennek meg a vásznon, így a karakterek egy fél óra után elveszítik maradék hitelességüket is, a hitelességgel együtt pedig sajnos a feszültség is megy a levesbe.
Tyler Perry teljesítményét nem érdemes összehasonlítani nagynevű elődje alakításával. A szövegkönyv egészen egyszerűen nevetséges frázisokat mondat ki a kétdimenziós szereppel küszködő színésszel, és ebben a sorsban osztozik vele a széthulló Edward Burns is. Modoros, a hangsúlyosnak szánt szólamokat látványos kamerába fordulással tálaló, hatásvadász párbeszédek lombozzák le az egyre csökkenő figyelmet a nézőtéren. Még az sem javít túl sokat az összképen, hogy a leginkább értékelhető teljesítményt nyújtó – de még ezzel együtt is sokszor célt tévesztő – Matthew Fox olyan szálkásra gyúrta magát, mint egy folyami keszeg.
A készítők izomból nyúltak az alapanyaghoz, az erőlködésnek pedig az lett a vége, hogy a szerkezet összeroppant a kezeik között. Sebaj – gondolhatták – némi szigszalag és egy alapos festés megoldja a dolgot. Tévedtek. Az Alex Cross sajnos nem lett több mint látványelemeinek összessége.
Tovább: Tényleg kiüt: A maflás a mozikban Mi micsoda a Rontó Ralphban? A Föld leggyönyörűbb, alig ismert helyei
