Vagy olyan fáradtnak, szétszórtnak, udvariasnak lenni, hogy úgy tűnjön, mintha. Példák következnek.

A statisztika szerint a magyarok fejenként több mint 11 liter tiszta alkoholnak megfelelő mennyiségű szeszt fogyasztanak egy év alatt – nem túl merész kijelentés, hogy ennek egy részét biztosan az óév búcsúztatásának és az új év köszöntésének apropóján. Ha nem visszük túlzásba – értsd: nem leszünk rosszul, nem kezdünk vállalhatatlanul viselkedni, és nem Zacher Gábor lesz az első arc, akivel összenézünk ébredés után –, nagy baj nem lesz abból, ha alkoholt is fogyasztunk szilveszterkor, újévkor, vagy bármikor máskor. Kivéve, ha kis idő múlva valamilyen olyan tevékenységet kell végeznünk, ahol nemcsak józannak kell lennünk, de annak is kell látszanunk. Összeszedtünk néhány esetet, amikor ez nem sikerült annyira.

Berúgva Baján

A 2017-es bajai halfőző fesztiválról az M1-nek tudósító Bencze Péter részeg volt. Ezt azért jelenthetjük ki, mert ő maga ismerte el később, hogy nem tudott visszautasítani egy kupica helyi pálinkát – „a bajai vendégszeretetnek, megmondom őszintén, nem tudtam ellenállni” –, és mivel egy vírusos megbetegedés miatt napok óta gyógyszert szedett, ráadásul meleg is volt, mire élőben kapcsolták, már nehezen tudott fogalmazni.

A bejátszásból látszik, hogy a stúdióban is észlelték a problémát, a megoldás végül az lett, hogy mondat közben lekeverték a riportert, akit aztán büntetésképp három hónapra levették a képernyőről. (Az eset különlegessége még, hogy a híradót Meszes Boglárka vezette, akinek leghíresebb, népszopásos bakiját idézte fel a Benczének nyilatkozó, vidám halfőző fiatalember.)

Vasszorongató alpolgármester

„Csak a vasat fogtam, semmi mást nem tettem, ez nem olyan nagy bűn” – mondta Kiss Zsigmond 2014-ben. Alapvetően igaza lenne, csak az a vas a püspökladányi kakasfőző fesztiválon felállított egyik sátor rúdja volt, ő pedig a város alpolgármestere, aki úgy elázott, hogy a szorítófogás nélkül esélye nem lett volna két lábon maradni.

A botrány után az alpolgármesterségről lemondott, a mandátumáról viszont nem, és jelenleg is a város önkormányzatának képviselője.

Fejletési terv keretein belül áll majd hajdredendbe

Szekeres Imre, Magyarország akkori honvédelmi minisztere 2008-ban, a Gripen vadászgépek átadásán mondott emlékezetes beszédet. Utólag úgy nyilatkozott, hetek óta nem ivott alkoholt, csak a -15 Celsius-fokos hideg és a szél miatt tűnt úgy, mintha dadogott volna.

Amikor adás közben cserélték le a hírolvasót

Hideg biztosan nem volt a Tények stúdiójában, Marsi Anikó nyelve mégis beleakadt már az első felolvasandó hírbe egy 2020-as adásban.

Nem tudjuk, miért okozott gondot a profi újságírónak felolvasni néhány mondatot, de azt igen, hogy a műsor további részében az a Szebeni István ugrott be Marsi helyére, akit korábban azért rúgtak ki a köztévétől, mert adásba kerültek a megjegyzései, amelyeket a kollégáinak szánt.

Ha ön hatalmon lenne, ön lopna?

Bár az ex-MSZP-s Szanyi Tibor saját alapítású pártja az Iszomm, a vele az ATV-ben interjút készítő Demcsák Zsuzsát vádolták meg ilyesmivel. A 2017-es riport 1,2 millió megtekintésnél tart a tévécsatorna YouTube-oldalán – vagy az akkor MSZP-s EP-képviselőként nyilatkozó Szanyi gondolataira, vagy a furcsán, furcsa kérdéseket feltevő Demcsákra voltak ennyien kíváncsiak.

Az ATV belső vizsgálatot indított, az alig két hete a tévécsatornánál dolgozó Demcsák pedig elismerte, hogy hibázott, magánéleti problémákra és fáradtságra hivatkozott, majd felmondott.

Személyes búcsú felszólalás közben

Az udvariasság fontos erény, egy országgyűlési képviselőtől pedig elvárhatjuk, hogy ebben is mutasson példát. Azért az talán túlzás, hogy az országgyűlés ülése közben egy távozó képviselő kézfogással köszönjön el az éppen felszólaló kollégájától, majd két sorral mögötte beszélgetni kezdjen egy másikkal, de Pálffy István 2013-ban, amikor KDNP-s képviselő volt, ezt tette.

A hátsóbb sorban ülő képviselők egyértelmű kézmozdulattal jelezték a levezető elnöknek, hogy szerintük Pálffy ivott. „Ugyan már!” – reagált később Pálffy a vádra, aki egyébként tizenhárom év után idén tért vissza a képernyőre, de egy nap után kirúgták.

Sajtótájékoztató másképp

Nagy buli a politika – és nem csak anyagi értelemben. Legalábbis erre gondolhatunk, ha megnézzük a híres énekes-táncos-karmester, mellesleg orosz elnök Borisz Jelcin emlékezetes produkcióiról szóló összeállítást.

Vagy Kunhalmi Ágnes 2016-os évértékelő sajtótájékoztatóját. Az akkor 11-12 százalékos támogatottságú MSZP budapesti elnöke, a most 3-4 százalékra mért párt jelenlegi társelnöke attól jött igazán hangulatba, hogy leesett a tolla a mikrofonállványról, onnantól kezdve pedig a saját mondandóját is rendkívül szórakoztatónak találta.

Ez is érdekelhet:

A tudomány szerint négy típusú részeg létezik. Te melyik vagy, ha iszol?

Az állva behugyozósról és a fekvehányósról most nem esik szó. Ez tudomány, haver!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Fallout nagyszemű szépsége is vetkőzött már le a kamera előtt

A valóságban rögzített képsorokkal még ütősebb a Grand Theft Auto VI zseniális előzetese

További cikkeink a témában