Az idei Golden Globe-gála egyik legnagyobb szenzációja az volt, hogy a vígjáték/musical kategóriában Demi Moore kapta meg a legjobb színésznőnek járó díjat A szer című testhorrorban nyújtott alakításáért, ezzel bezsákolva élete első értelmezhető filmes elismerését.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

A színésznő köszönőbeszédében megemlítette, hogy annak idején egy producer popcorn-színésznőnek nevezte őt, ami évtizedekre meghatározta szerepválasztásait és szakmai önbecsülését. Elfogadta, hogy ugyan csinálhat sikeres filmeket, de neki nem járhat semmilyen elismerés, hiszen a képességei limitáltak. Azt is megjegyezte, hogy sajnos már nem tudja bebizonyítani ennek a producernek, hogy tévedett, hiszen az illető már nem él.

Moore köszönőbeszédét itt megnézheted:

Nos, most az is kiderült, hogy ki az a filmes, aki annak idején így megalázta őt, hiszen

Moore az IndieWire tudósítójának, Anne Thompsonnak elárulta, hogy a köszönőbeszédében Andy Vajnáról beszélt.

Vajna és Moore az 1995-ben bemutatott A skarlát betű című filmdrámán dolgoztak együtt. Feltehetőleg ennek a munkálatai során hangzott el a megjegyzés, mely arra sarkalta a színésznőt, hogy komolyabb alkotások helyett inkább a könnyedebb műfajok felé forduljon.

(Forrás: IndieWire, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Demi Moore megkapta a Golden Globe-ot a tavalyi év legjobb horrorjáért

A magyar filmesek is szóba kerültek a 82. Golden Globe-on.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Nem az nyer, aki a leggyorsabb – vezettem a világ egyik legtakarékosabb versenyautóját

A Hold körüli infrastruktúra egyik alapkövét rakhatja le egy magyar vállalat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Neked mi a tuti tipped a kánikulára?
18% Extra sok folyadék=sör
27% Extra sok folyadék=nem sör
24% Klíma egész nap
32% Ha tehetem, nem mozdulok ki otthonról