Kevin Hartot legszívesebben megölelgetném, ha összefutnék vele a Kossuth téren, ahol mostanában héderezik. Nem vagyok irdatlan nagy rajongója komikusként, bár elvagyok a stand upjaival, valahogy nem rezonál velem túl hatékonyan a stílusa. Ettől függetlenül kedvelem őt, és iszonyúan szurkoltam neki, hogy a már rég belengetett Fatherhoodban derüljön ki, hogy jóval több ő egy hangos, idióta, túlvezérelt humoristánál. És összejött neki, nem is akárhogy. Nem egy olyan Netflix-filmben, amire azért fogsz emlékezni, mert micsoda hullámvasútra vitt, hanem azért, mert a nem izomból vicceskedő, hanem a visszafogott Kevin Hart miatt lett óriási szíve.

Hartra nagyon ráfért egy nagyon is szerethető dráma, mert az Életrevalók remake-je finoman szólva sem volt az, akkor sem, ha nem rajta múlt, hogy ne az eredeti, francia verzióját akarjuk rongyosra nézni továbbra is. Az Apaság nem remake, bár igaz történeten alapul, és ez az igaz történet nem is túl harsány, nem is nagyívű, inkább „csak” egy rettenetesen rosszul induló apaság története, egy tragédia, amiből lassan, apró lépésenként képes felépülni.

A sztori főhőse Matt, egy kissé gyerekes, éretlen férfi, akivel közlik, hogy pillanatokon belül apa lesz, mivel kislányának idő előtt kellene megszületnie császárral. A kis Maddy világra jön, nem sokkal később azonban baj történik, felesége meghal, Matt pedig egyedül marad az újszülöttel, és fogalma sincs, mi legyen. És innen kezdődhetne egy kakis-hányásos vígjáték, de a Fatherhood csak ritkán enged a kísértésnek. Igen, van ide-oda kenődött kaki, és van hányás is, de annyira minimális, hogy nem is ez marad meg az emberben, hanem a film emberi hangulata.

A Kevin Hart-rajongók pedig itt veszhetnek el. Ez nem egy átlagos Kevin Hart-film. Nincsenek benne harsány poénok, bár lehet mosolyogni a béna haverokon vagy Matt ügyetlenkedésén, ez nem egy vígjáték. De nem is dráma. Dramedy, de abból is a habkönnyű változat annak ellenére is, hogy van benne komoly tragédia, és vannak benne komoly erkölcsi dilemmák a gyerekneveléssel, karrierrel, újrakezdéssel kapcsolatban.

Az Apaság végig nagyon könnyed, annyira, hogy igazából súlya sincs.

A sztorijában sem akad semmi olyan, amitől az ember meglepődne, bár az igaz történet, amin alapul, eléggé megrázta a világot. Matt Logelin, Hart karaktere valóban létezik, és nagyjából stimmel is a történet: 7 hónapos terhes volt felesége, amikor meg kellett szülnie a babát, másnap Liz összeesett, és meghalt a kórházban. Matt blogolni kezdett, hogy fel tudja dolgozni a gyászt, a blog pedig annyira olvasott lett, hogy a világ minden pontján ismert lett. Logelin aztán feldolgozta a történetét könyvben is Two Kisses for Maddy címmel, amit aztán megtalált a filmipar, megjelent Kevin Hart, aki producerként is beszállt a buliba, most pedig már filmen is lehet látni, milyen nehéz az apaság egyedül egy újszülöttel.

Nyilvánvalóan sokat könnyítettek az érzelmi oldalán a film kedvéért, de még így is annyira szerethető a végeredmény, hogy nehéz nem kedvelni ezt a bajba jutott faszit, aki mindent megpróbál, hogy a gyerekét felnevelje. A Fatherhood azért ügyes, mert annak ellenére is működik, hogy pontosan tudod, hogy a konfliktusai megoldódnak.

Tudod, hogy ez az apuka minden nehézség ellenére csakis győzhet, hogy akár még újra boldog is lehet, hogy bár elalszik a meetingen, meg fogja nyerni magának az üzletet, hogy a lánya is szeretni fogja, és elismeri majd a környezete.

Ez tulajdonképpen egy nagyon könnyed felnövéstörténet, és most nem a kis Maddy felnövéséről van szó, hanem az apukáéról, aki néhány egyértelműen felesleges kitérőt is érintve végigmegy egy olyan úton, amin még azok is elismerően fognak bólogatni, akik házasságban nevelték föl a gyerekeiket.

Mert van itt minden, ami a gyereknevelésben fájóan és mégis kedvesen problémás, átment ezek nagy részén mindenki, nincs itt semmi meglepetés, mégis jó látni, hogy más is érezte magát a legnagyobb hősnek és lúzernek is, főleg akkor, amikor ennyi szívvel tálalják a mondanivalót, ami tulajdonképpen nem is mondanivaló. Ha már viszont valamit magával visz az ember ebből a filmből, az biztosan az, hogy Kevin Hartnak jól áll a dráma, és az, hogy attól, hogy nem vagy tökéletes, még lehetsz nagyon jó apa. Valószínűleg az is vagy, ha ott vagy a gyerekednek, és szereted. Kevin Hart már nem gyerek, pedig sokszor szeret annak mutatkozni, és ezért most tényleg nagyon lehet szeretni.