Volt idő, amikor még tényleg gálaeseményt tartottak az Arany Málnák kiosztásának, sőt, arra is volt példa, hogy valaki személyesen ment el átvenni a díjat, mint például Halle Berry 2005-ben, aki három évvel azután kapta meg a legrosszabb színésznőnek járó Razzie-t A Macskanő című förtelemért, hogy Oscar-díjat nyert a Szörnyek keringője című drámában nyújtott alakításáért.

Szóval a Golden Raspberry, azaz Razzie, azaz Arany Málna nem volt mindig ennyire csehszlovák, mint az idei gála, ami gyakorlatilag annyiból állt, hogy a The Mean Gays nevű influenszer-duó felolvasta a győzteseket. Kész szégyen, hogy ez a szebb napokat látott trollfeszt végül idáig jutott. Túlzás nélkül, az idei esemény egy rakás szar volt, de annyira, hogy legszívesebben a szervezőknek is kiutalnánk egy Arany Málnát.

Itt te is megnézheted, ha el akarsz pazarolni 13 percet az életedből:

Aki figyelemmel kíséri a díjszezonnak ezt a valaha még szórakoztató, mára összetöpörödő és sótlan darabjának a történetét, igazából nem csodálkozik azon, hogy mi lett a Razzie sorsa. Az évről-évre egyre kevesebb pénzből megvalósuló díjátadó szervezői az utóbbi éveket folyamatos elnézéskéréssel töltötték. Hol Bruce Willis, hol egy 11 éves kislány miatt szórták a hamut a fejükre, mígnem a politikai korrektség és a senkit nem bántás kultúrája végleg ki nem nyírta az egészet.

Na de hagyjuk is a moralizálást, hiszen szerencsére még mindig ki lehet mondani egy filmről, hogy rossz, egy művészről, hogy éppen silány munkát végzett – persze csak akkor, ha az illető felnőttkorú és egészséges.

További szócséplés helyett soroljuk az egyes kategóriákat, a győztes címeket és neveket vastagon szedve:

Legrosszabb film

  • Az ördögűző: A hívő
  • Feláldozh4tók
  • Meg 2. – Az árok
  • Shazam! Az istenek haragja
  • Micimackó: Vér és méz

Legrosszabb férfi főszereplő

  • Russell Crowe (A pápa ördögűzője)
  • Vin Diesel (Halálos iramban 10.)
  • Chris Evans (Ghosted)
  • Jason Statham (Meg 2. – Az árok)
  • Jon Voight (Mercy)

Legrosszabb női főszereplő

  • Ana de Armas (Ghosted)
  • Megan Fox (Johnny és Clyde)
  • Salma Hayek (Magic Mike utolsó tánca)
  • Jennifer Lopez (Anya)
  • Helen Mirren (Shazam! Az istenek haragja)

Legrosszabb férfi mellékszereplő

  • Michael Douglas (A Hangya és a Darázs: Kvantumánia)
  • Mel Gibson (Confidential Informant)
  • Bill Murray (A Hangya és a Darázs: Kvantumánia)
  • Franco Nero (A pápa ördögűzője)
  • Sylvester Stallone (Feláldozh4tók)

Legrosszabb női mellékszereplő

  • Kim Cattrall (Ürömapám)
  • Megan Fox (Feláldozh4tók)
  • Bai Ling (Johnny és Clyde)
  • Lucy Liu (Shazam! Az istenek haragja)
  • Mary Stuart Masterson (Öt éjjel Freddy pizzázójában)

Legrosszabb kombináció

  • Bármelyik zsoldos páros a Feláldozh4tók-ból
  • Bármelyik két befektető, aki 400 millió dollárt adott azért, hogy Az ördögűző új része elkészülhessen
  • Ana de Armas és Chris Evans (Ghosted)
  • Salma Hayek és Channing Tatum (Magic Mike utolsó tánca)
  • Micimackó és Malacka (Micimackó: Vér és méz)

Legrosszabb remake, koppintás vagy folytatás

  • A Hangya és a Darázs: Kvantumánia
  • Az ördögűző: A hívő
  • Feláldozh4tók
  • Indiana Jones és a sors tárcsája
  • Micimackó: Vér és méz

Legrosszabb rendező

  • Rhys Frake-Waterfield (Micimackó: Vér és méz)
  • David Gordon Green (Az ördögűző: A hívő)
  • Peyton Reed (A Hangya és a Darázs: Kvantumánia)
  • Scott Waugh (Feláldozh4tók)
  • Ben Wheatley (Meg 2. – Az árok)

Legrosszabb forgatókönyv

  • Az ördögűző: A hívő
  • Feláldozh4tók
  • Indiana Jones és a sors tárcsája
  • Shazam! Az istene haragja
  • Micimackó: Vér és méz

Mint látható, az igazi győztes ezúttal a valamiért színésznőként emlegetett Megan Fox lett, aki a legrosszabb női főszereplő és a legrosszabb női mellékszereplő díját is hazavihette, a filmek közül pedig a valóban botrányos Micimackó: Vér és méz dominálta le a mezőnyt azzal, hogy az összes jelölését sikerült díjra váltania.

Holnap este az Oscarokat is kiosztják, ami egy kicsit minőségibb szórakozásnak ígérkezik.

Ez is érdekelhet:

Bevállaltuk: megtippeljük, kik nyerik az idei Oscar-díjakat

Nyugalom, te csak nyerhetsz, hiszen ha nem lesz igazunk, leírhatod majd, hogy te ezt is jobban tudtad.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában