Látványos előzetest kapott a 700 millió forintból készült Aranybulla című széria. Az összeg első hallásra nem kicsi, de ne legyenek kétségeink, ez bizony aprópénz a nagy nyugati produkciók büdzséjéhez képest.

Épp ezért jobb lesz kicsit takarékra tenni az elvárásokat. Bár a történelmi sorozat, mely a címszereplő okirat létrehozásának körülményeiről szól, még simán lehet minőségi szórakozás, a szűkös költségvetés minden bizonnyal látszódni fog valamelyest a végeredményen.

Az alkotás apropója, hogy II. András királyi okiratát kereken 800 évvel ezelőtt bocsátották ki a székesfehérvári országgyűlésen, így a sorozat inkább ismeretterjesztő célokat szolgál. A felvett anyagból egyébként nagyjátékfilm formátum is készül, amit jövő tavasszal mutatnak be a mozik.

A széria december 25-én debütál a Duna Televízión és hat nap alatt le is nyomják az egészet.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Minden létező rekordot megdöntött a Pókember: Vadonatúj nap első előzetese

Sztárokkal tűzdelt zenés rádiószínház indul a Budapest Park online rádióján

Ez lenne az év sci-fije? – A Hail Mary küldetés-kritika

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés