Tim Burtonnel kapcsolatban nem most merül fel először a rasszizmus vádja, pedig a rendező soha életében nem tett vagy mondott semmi olyat, amiből arra lehetne következtetni, hogy fajgyűlölő. Mondjuk a woke-istákat ez nemigen zavarja.

A vádaskodás hat éve kezdődött, amikor valaki észrevette, hogy Burton a filmjeiben egyáltalán nem szerepeltet fekete színészeket. Néhány napig ezzel volt tele az internet, aztán jött Samuel L. Jackson, aki a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című filmben együtt dolgozott Burtonnel, és elmondta, hogy szerinte a direktor egy nagyszerű fickó.

Akik nem ugranak habzó szájjal az ilyesmire, már akkor is elmondták, hogy a mester szerintük azon egyszerű oknál fogva alkalmaz szinte kizárólag fehérbőrű színészeket a filmjeiben, mert ezt követeli meg a védjegyéül szolgáló monokróm színvilág. Az erőlködés végül nem vezetett eltörléshez, Burtonről leszálltak a hőbörgők, de most a Netflixen debütált Wednesday című sorozat nyomán ismét elővették a témát az erre érzékenyek.

Észrevették ugyanis, hogy a sorozatban ugyan szerepelnek fekete színészek, de azok a leginkább negatív karaktereket formálnak meg. A Twitteren és a TikTokon is trendi lett a dolog, de szerencsére ezúttal is akadnak szép számmal, akik a józanság hangján szólalnak meg a témában.

Már csak azért sem jön ki a matek, mert ezúttal is megszólalt a sorozat egyik fekete színésze, a tipikus iskolai zaklatót alakító Joy Sunday, aki elmondta, hogy

a forgatás hatalmas móka volt és szerencsésnek érzi magát, amiért egy olyan emberrel dolgozhatott együtt, mint Tim Burton.

Így egy kicsit nehéz érvelni amellett, hogy a művész fajgyűlölő, de az eltörléskultúra mostanra már a fejlettség egy olyan fokán tart, hogy a tények nem mindig zavarják a gépezet működtetőit.

(forrás: Movieweb, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés