James Cameron világsikerű filmje idén decemberben végre folytatást kap, sőt, a terv az, hogy A víz útja alcímű második részt 2024 decemberében egy harmadik epizód követi, majd a sztori egy negyedik és egy ötödik részben folytatódik.

Maga Cameron és a filmeket finanszírozók természetesen abból indulnak ki, hogy a 2009-es mozi folytatásai ugyanolyan érdeklődésre tarthatnak számot, mint az első Avatar annak idején, mely már az első körös forgalmazás idején közel 2,7 milliárd dollárt szedett össze, amin még később újabb bemutatókkal tovább sikerült szépíteni. Szóval elméletileg minden okuk megvan arra a készítőknek, hogy bízzanak a további sikerben, de Cameron egy interjúban nemrég arról is beszélt, mi lesz akkor, ha a nézők 13 év után már egyszerűen nem kíváncsiak a filmjükre.

A rendező egyértelművé tette, hogy abban az esetben, ha A víz útja nem szerepel jól, készek arra, hogy a '24-ben érkező harmadik résszel lezárják a történetet.

Ez az epizód egyébként már gyakorlatilag leforgott, csak az utómunkák nagy része van hátra, ami ennél a projektnél a munka oroszlánrészét képezi. Cameron elismerte, hogy 13 év nagyon hosszú idő, és közben azért volt egy világjárvány is, ami az embereket a vászon elől átterelte a tévék képernyői elé, azonban az Avatar második része szerinte egy olyan alkotás, ami képes lesz visszacsábítani a közönséget a filmszínházakba, hiszen ezt a filmet tényleg a lehető legnagyobb vásznon kell megnézni.

Berobbant az Avatar 2 új kedvcsinálója

Víz és tűz, minden mennyiségben.

Az amerikai elemzők között egyébként viszonylagos egyetértés van olyan tekintetben, hogy A víz útja nem lesz képes hozni az első Avatar bevételeit, így azt sem tartják valószínűnek, hogy a film túlszárnyalná a a Top Gun: Maverick számait, ami eddig az év vitathatatlan kasszasikere. Csak csendben jegyezzük meg, hogy erre azért senki ne vegyen mérget, hiszen ugyanezek az elemzők Tom Cruise filmjének elsöprő sikerét sem látták előre, szóval a bemutatóig minden csak félénk spekuláció.

(forrás: SlashFilm)

Ez is érdekelhet:

A Netflix háborús filmjének megtekintését kötelezővé tennénk minden gondolkodó felnőtt számára

A Nyugaton a helyzet változatlan nemcsak az év egyik legjobb filmje, de minden idők legjobb háborús filmjei között is ott a helye.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés