És persze majd most jön Pisti92, aki elmondja, hogy „hát nekem sikerült”, de persze nem vagyunk egyformák. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ritkán születik olyan film, ami nagyjából takkra azt hozza, amit az ember elvár tőle, sem többet, sem kevesebbet, nincs benne semmi meglepő, és mégis az év egyik legszórakoztatóbb filmjévé válik. Mindezt pedig úgy teszi, hogy tulajdonképpen az elvárások elég magasak, és bár ezer meg ezer ilyen filmet láttál, mégis közelebb tud férkőzni Az aszfalt királyai a szívedhez a szokásosnál. Pont azért, mert neki is van szíve.

A külföldön használt két címéből (mert hogy ennyi is van neki a különféle fordításokban), a Le Mans ’66-ból és a Ford v Ferrariból lehet sejteni, hogy nem a gyulai kolbászfesztiválon esik egymásnak Gyuszi és Csabi, a sztori ugyanis a Ford elkeseredett próbálkozását mutatja be, akik megpróbálják befogni a Ferrari száguldó csodáit Le Mansban. A Ford azonban ennek a filmnek nem nagyon örülhet, mert kedved támadna egy büdös lazaccal megcsapkodni a vezetőségét, legalábbis az akkorit, a film ugyanis szinte mindegyikőjüket teljesen alkalmatlan, beképzelt pöcsnek mutatja, akik akkor sem tudnának összerakni egy jó autót, ha egy istenáldotta zseni fogná a kezüket.

És tulajdonképpen fogja is. Ő Carroll Shelby (Matt Damon), az egykori szépreményű pilóta, későbbi autómágus, akit megtalál a Ford azzal, hogy 90 nap alatt hozza össze azt az autót, ami elküldi a Ferrarit az anyjába Le Mansban, ahol zsinórban minden évben győznek. A Fordnak azért kellene nagyon a győzelem, mert a kutya se akar már venni az autóikból, vagy legalábbis annyian nem, hogy profitot is termeljen a gigagyár. A győztesek autóját viszont mindenki szereti, legalábbis erre gyúr a marketingosztály. Shelby viszont félkarú óriás lenne egy jó pilóta nélkül, még szerencse, hogy dolgozik is eggyel, csak hát… ő egy kicsit problémás.

Ez a pilóta ugyanis a brit Ken Miles, aki már Amerikában él, de a modora nagyon is brit maradt, kissé heves, kissé meggondolatlan, kissé (nagyon) agresszív, de ha a kormány mögé ül, legyőzhetetlen. Csak hát ez kevés az egyébként péklapátérett Fordnak, akik legalább annyit kavarnak, mint egy mexikói szappanoperában a szerelmes Alejandro és Lucecita ármánykodó családja. Főként a főnök jobbkeze, Leo Beebe (Josh Lucas) az, akit egészen a film végéig addig pofozna az ember, amíg ér, de a csapat azon van, hogy megadják neki azt a bizonyos sallert azzal, hogy bár mindent megtesz, hogy ne járjon sikerrel a páros, ők mégis véghez viszik a lehetetlent: legyőzik a Ferrarit Le Mansban 1966-ban.

Ha azt mondod, hogy láttál már ilyen filmet, nem is egyet, akkor nem tapogatózol rossz helyen. Az aszfalt királyai ugyanis meg sem kísérel más lenni, mint a társai, viszont mégis magabiztosan előzi be őket. Egyrészt azzal, hogy Matt Damon és Christian Bale is óriásit játszanak, másrészt maga az igaz történeten alapuló sztori is annyira imádni való, hogy abban nagyot csalódni nem lehet.

Pont a sztori és a karakterek miatt adódik az a furcsa helyzet, hogy az ember jóformán nem is azt akarja látni, hogyan zajlanak az egyébként látványos és izgalmas versenyek, hanem azt, hogy ezek a csávók hogyan törnek borsot egymás orra alá. Pedig a versenyek is lélegzetelállítóan lettek összepakolva, érdemes IMAX-ben nézni a filmet, hogy még nagyobb vásznon bőgjenek fel egy olyan kor motorjai, amikor még az autóversenyzés jóval meredekebb sportág volt.

A Ford v Ferrari legnagyobb mutatványa azonban mégsem a karakterek imádni valósága és a remek versenyjelenetek nagy masszája, hanem az, hogy mindezek mellett elég határozottan keveri bele az érzelmeket a képletbe, ami nem mindig tesz jót egy ilyen jellegű filmnek, de itt mégis működik a családi vonal, amely Ken Miles életében pont olyan fontos, mint az autók, amiket egyszerre vezet és szerel. Az érzelmek bármennyire is a giccshatáron táncolnak, sosem lépik azt át, csak jobban elmélyítik a karaktereket, akik ettől egyáltalán nem válnak cikivé egy pillanatra sem.

Az aszfalt királyai nem egy autós film. Igaz, pontosan tudod, mi történik majd benne (többnyire), és az bizony pont ott és akkor meg is történik (többnyire), de nem érződik egy újabb lerágott csontnak, vagy egy újabb Rush-nak. Annak ellenére, hogy nincs benne semmi új, nem lehet nem imádni. Ha teheted, felirattal nézd meg, mert Christian Bale akcentusát mindenképpen hallanod kell. Aztán utána csak óvatosan ülj kocsiba.