Viszont sokkal rosszabbul lett.

Sikertelen fájdalomcsillapítási próbálkozásról számolt be a brit Metro napilap. Egy Hangcsouban élő, 82 éves, gerincsérvtől szenvedő asszony népi módszerrel próbálta enyhíteni hátfájását: megkérte a családját, hogy fogjanak neki békákat, majd először öt, másnap pedig három élő példányt nyelt le.

A hátfájása nem múlt el, de talán az erős gyomorfájása elvonta róla valamelyest a figyelmét, már járni sem tudott. Kórházba vitték, ahol kiderült, az élő békákkal paraziták, köztük galandféreg jutott a szervezetébe – akárcsak azoknak a betegeknek, akik hasonló okokból kerültek a kórházba.

Az asszony két hét után, gyógyultan távozott – arról nem szól a hír, mi van a hátfájásával.

(A nyitókép illusztráció.)

Ez is érdekelhet:

Valaki kiszabadította a sülöket a jászberényi állatkertben, az egyiket még mindig keresik

A lakosság segítségét kérik – ha látsz egy Jászberény környékén nem őshonos sült, szólj!

Öt felejthetetlen megnyilvánulás az ország kedvenc toxikológusától, Zacher Gábortól

Dr. Zacher Gábor úgy vonul nyugdíjba, hogy valójában nem megy nyugdíjba, mi meg idézünk tőle.

Egy utas elkezdte megenni az útlevelét, kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair gépe

Nem egyedül viselkedett furcsán: utastársa a vécén akarta lehúzni az okmányait.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés