A Wonder Stephen Chbosky regénye alapján készült, és ennél jobb nem nagyon történhetne veled a mozikban karácsony előtt. Már akkor, ha történetesen túláradó szeretetet szeretnél bámulni hosszasan egy nagy vásznon, ami nem hogy nem fájdalmas, hanem egyenesen csodálatos. Az igazi csoda ugyanis valami olyat művel, amit a hasonló mozik nem tudnak: iszonyúan cukormázas tud lenni, de mégis úgy tálalja a mondandóját, hogy az nem fullasztó, nem nevetséges és legfőképpen nem ciki. Pedig van itt minden, amitől elbillenhetne a mérleg a vállalhatatlan gejl felé, de elég nagyjából öt perc ahhoz, hogy rájöjj, a Wonder bizony egy olyan film, ami úgy igenli izomból az életet, hogy közben nem (csak) azokhoz szól, akik másodpercenként raknak ki a Facebook-falukra egy csicsás képet valami orbitális életigazsággal.

A története egy kisfiúról szól, aki arcdeformitással született, már milliónyi műtéten van túl, de a kinézete sosem lehet olyan, mint egy átlagos srácé. Auggie kifejezetten okos, vicces és kedves srác, aki otthon tanul, de hamarosan találkoznia kell a valódi világgal, amikor a szülei beíratják a suliba, ott pedig az élet nem fenékig tejfel egy olyan fiúnak, aki finoman szólva sem néz ki tökéletesen. Auggie azonban a világ legjobb fej szüleivel van felvértezve, akik mindenben mellette állnak, így még az sincs kizárva, hogy képes lesz kicsit felforgatni az osztálytársai életét, és pozitív irányba fordítani őket.

Lehet, hogy ez így nem hangzik túl jól, de pont ez a dolog lényege. Az igazi csoda bármennyire is sablonos, olyan hangulatot kreál, amitől legszívesebben megölelnéd az egész világot, és olyan pozitív, aminél pozitívabb már film nem lehet. Itt még a leggonoszabb diákról is kiderül, hogy azért nem annyira sötét ő, mint amilyennek látszik, és mintha sportot is űzne ebből a film, mintha az lenne a lényeg, hogy az utolsó iskolai gonosztevővel is tudjon az ember azonosulni. Hogy ez tényleg megtörténjen, aprólékosan ki is bontja mindenki karakterét, méghozzá úgy, hogy a történések egy bizonyos pontján egy másik diák szemszögéből kezdjük el látni a cselekményt, így pedig lehetősége van arra, hogy magyarázkodjon, hogy átfordítsa bennünk a kapcsolót, hogy bemutasson valamit, amire igazából mindenkinek szüksége lenne.

Az igazi csoda mondanivalója ugyanis az, hogy ha csak felületesen nézzük az embereket, akkor nem láthatjuk meg bennük a pozitív értékeket, és bár igen, ez nagyon közhelyes, a hangulat, a poénok és a színészi játékok bőven megoldják, hogy ne akard lekaparni az arcodról a bőrt az óriási szeretettömeg érkezésekor. Jacob Tremblay nagyon remekül hozza Auggie-t, Owen Wilson isten tudja, mikor volt ennyire jó, de Julia Robertsnek is bőven szüksége volt már egy ilyen jó szerepre. Mégis az Auggie testvérét alakító Izabela Vidovic az, aki a legnagyobbat nyeri ezzel a filmmel, a mindössze 16 éves lány ugyanis Tremblay mellett még az öregeknél is nagyobbat játszik, a játéka ráadásul kifejezetten érett, úgyhogy tessék szépen elhalmozni őt szerepekkel, mert ez a lány nagyon megérdemli.

Hogy közhelyes-e Az igazi csoda? Igen, az. De nem véletlenül. Azt szeretné, hogy picit felemelkedj a földről, hogy elhidd a világról, hogy sokkal jobb hely, mint amilyennek tűnik, és persze tanulsággal is szolgál, amit illik megfogadni, akkor is, ha szerintünk az emberiség már teljesen elveszett. Tulajdonképpen ez a film maga az igazi csoda, hogy mindezt nagyon szerethető módon vezeti elő. Szeretetcunami karácsonyra. Menj moziba, aztán öleld meg az egész világot!