Mint számunkra is kiderült, a Terminátor: Sötét végzet tényleg a legjobb Terminátor-mozi a második rész óta, de tekintettel arra, milyen gyengék voltak a folytatások, ez nem is akkora fegyvertény, mint amekkorának hangzik.

Annyira nem, hogy a film múlt heti amerikai nyitánya félelmetesen rosszul sikerült. A mozi gyártási költségei 185 millió dollárra rúgtak (nem számolva a marketingköltségeket), amiből az első hétvégén az Államokban csak (!) 29 milliót hozott vissza.

Nemzetközi szinten már egy kicsit rózsásabb a helyzet, hiszen világszinten a film már 123 millió dollárnál tart, de az alkotás még ezzel sincs kint a vízből.

Ez már csak azért is hatalmas csalódás a finanszírozást bevállaló Paramount, Skydance Media és 20th Century Fox (vagyis most már a Disney) számára, mert a franchise hatodik részére nemcsak Schwarzeneggert és Linda Hamiltont, de magát James Cameront is sikerült visszacsábítani a projekthez, igaz, Cameron csak produceri minőségben volt jelen, a rendezést pedig a Deadpool-lal nagyot alakító Tim Miller vállalta.

Szóval a nagy nevek adottak voltak, most a The Hollywood Reporter szerint mégis úgy áll a dolog, hogy a film akár százmilliós veszteséget is hozhat a stúdióknak.

Bár ezzel a tippel szerintünk a magazin egy kicsit túl sötéten látja a helyzetet, és mi inkább egy nullszaldót, esetleg minimális nyereséget látunk valószínűnek, az biztosnak látszik, hogy egyhamar nem érkezik újabb Terminátor-film a mozikba.

Ez is érdekelhet:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Megvan a Tankcsapda új gitárosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés