A verebek most azt csiripelik, hogy – mivel a Sziget Zrt. és Zamárdi önkormányzata között idén lejárt a Magyarország egyik legismertebb nyári fesztiváljának megrendezésére kötött bérleti szerződés, és állítólag annak meghosszabbítására érdekmúlás miatt nem kerül sor – a megszokott formájában az idei volt az utolsó Balaton Sound.
Egyelőre a hírt az önkormányzat és a szervező cég nem cáfolta és nem erősítette meg, vagyis ezen a ponton még korai lenne elbúcsúzni a Soundtól, de az biztos, hogy az egykoron a nyár egyik fénypontjának számító prémiumfesztiválnak az utóbbi években érezhetően megkopott a fénye. A pandémia előtt a Sound idején Zamárdi megtelt, mint a nagyszínpad előtt verető főiskolás gyomra olcsó sörrel, majd 2020-ban és '21-ben elmaradt a csapatás és azóta nem is talált magára a heppening.
Szóval nem leszünk nagyon meglepve, ha a szervezők 17 év után elengedik a fesztivál kezét, esetleg újra leülnek a tervezőasztalhoz és jövőre teljesen más formában tartják meg azt. Árulkodó jel, hogy míg évekkel ezelőtt ilyenkor már lázasan folyt a következő évre tervezett esemény szervezése, idén a hírek szerint a Sziget Zrt. munkatársai egyáltalán nem sietnek. Nem repkednek az emailek Paul Kalkbrenner postaládájába, sőt David Guettát sem hívta fel még senki, hogy van-e kedve beállni a DJ-pult mögé Zamárdiban jövő júliusban.
Akárhogy is lesz, mi kapunk az alkalmon és tolunk egy kis szexi nosztalgiát a 2007 óta megrendezett Balaton Soundok leglátványosabb képeiből. Mielőtt bárki is elkezdene feleslegesen kérdezősködni, egyértelművé tesszük a dolgokat: amikor azt mondjuk látványos, a lányokra gondolunk, nyilván.
(Képek: Donkó Péter / Csudai Sándor / Fűrész Zsolt / Varga Benedek / Mozsi Gábor / Mudra László / Bodorkós Máté / Major Kata / Rockstar Photographers)
Ez is érdekelhet: