A miccs kultikus erővel bír Romániában. A keleti szomszédban a többféle darált húsból (elő)gyúrt, fűszeres csórékolbász állandó résztvevője a grillpartiknak, ünnepségeknek, vásároknak. Ahol sör csorog, ott a közelben jó eséllyel egy adag miccs is készülőben van.

Ehhez képest is durva viszont, hogy egy titkos miccsreceptért (is) tört rá egy bűnbanda az erdélyi Vajdahunyadon egy hatvannégy éves nagymamára, aki a nyolc- és tízéves unokáira vigyázott. Na persze a nyomorúság és a galádság kombója erős dolgokra képes, hiszen hallottunk már olyan betörésekről, ahol az elkövető fagyira, pálinkára vagy dzsemre utazott;

de hogy a családi mészárszéken árult miccs receptjét követelje a két betörő, miután megkötözte a lakókat és beragasztószalagozta a szájukat, az még egy Guy Ritchie- vagy Tarantino-filmbe, netán egy Reszkessetek, betörők!-paródiába is elmenne.
Harry és Marv, a karácsonyi klasszikus két (anti)hőse

Persze, a két betörő ha már ott járt, elvitt úgy 37 ezer lejnyi (3 millió forintnyi) készpénzt, illetve egyéb ékszereket is. A nagy dobás szeptemberben történt, sajtóhírek szerint a két csuklyás alakot az őszi akció óta őrizetbe vették, arról nem tudni, hogy mi lett a féltve őrzött recept sorsa.

Ezek is érdekelhetnek:

Elromlott egy román kisváros fűtőrendszere, papot hívtak, hogy szentelt vízzel megjavítsa

Egyházi szertartást tartott a pópa a rozsdás csövek között, de a gonosz meghibásodás csak nem akart eltakarodni az alkatrészekből.

Halálos iramban román módra: három elektromos rendőrautó üldözött egy lovasszekeret Bukarestben

A Halálos iramban: Bukaresti hajsza forgatókönyvének egyik jelenete végre kikerült az utcákra.

(Forrás: Főtér)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
52% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés